Töltsük meg a lelátókat! Ha úgy alakulnak a hétvégi eredmények, ahogy minden diósgyőri szeretné, akkor már most megtörténhet az, amiben télen talán kevesen hittek: első helyre állhat a DVTK.

Tisztelt Szurkolóink!

Nagyon nagy várakozással tekintünk a hétvégi bajnoki mérkőzés elé Diósgyőrben. A csapat lendületével nem lehet gond, a számok is mellettünk szólnak tavasszal, hiszen két mérkőzésen 6 pont és 6-0-s gólkülönbség a termés. Ezen felül ismerve a mondást, hogy csak jó csapatnak van szerencséje, ősi vetélytársunk, a Nyíregyháza kétszer is megbotlott, ami kézzelfogható távolságra hozta számunkra a télen szinte ledolgozhatatlannak tűnő hátrányt az NB II Keleti csoportjában. Az Újpest legyőzésével ugyanis akár már most behozható a Nyíregyháza!

Viszont az igazi munka csak most kezdődik. Kemény munka vár még ránk a következő 13 fordulóban és most kell a legösszeszedettebbeknek lennünk.

Hisszük, hogy csakis együtt, közös erővel léphetünk át a várva várt siker kapuján.
Hisszük, hogy az Újpest elleni találkozón nézőszámban példát mutathatunk mind az NB I, mind pedig az NB II csapatainak.
Hisszük, hogy minden eddiginél többen látogatnak el Diósgyőrbe a mostani összecsapásra, megmutatva ezzel az új tulajdonosoknak, milyen a gólöröm a diósgyőri katlanban.

A csapat megteszi amit meg kell tennie….a többi már csak rajtatok múlik….Rajtatok, szurkolókon. Úgy, ahogyan eddig is!!!

Hajrá, Diósgyőr!
dvtk.eu