MUNKAHELYI TERROR Kirúgtak? Megaláztak? Megbélyegeztek? Az 50. interjún is elutasítottak? Hülye a főnök? Netán az alkalmazottakkal van probléma? Van segítség! Rendületlenül hajózunk a munkahelyi visszaélések tengerén, célunk, hogy a munkavállalók és a munkaadók észrevételeit a nagy nyilvánosság elé tárjuk és elősegítsük problémáik orvoslását. Küldjetek nekünk történeteket, vitassuk meg őket és cselekedjünk!

Visszautasítottam a főnököm közeledését

Sosem írtam még blogot, bár rendszeresem olvasom őket. Ha esetleg esetlenül fogalmazok az azért van, mert most is remeg a gyomrom ha a történtekre gondolok. Bár már sokkal kevésbé, mint tavaly tavasszal…:)))

Egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, amihez hasonlók szerintem (sajnos) szinte nap mint nap történnek. Merthogy azért bocsátottak el, mert visszautasítottam a főnököm közeledését. És mindezt a munkáltató el is ismerte. És ennek ellenére maradtunk ennyiben…

Egy multinacionális cégnél dolgoztam HR-esként. Mikor oda kerültem, egyértelmű volt hogy „bejövök” a főnökömnek, de biztonságban éreztem magam, mert férjnél voltam. Tudom, hogy sokakat ez sem riaszt vissza, de nekem egy darabig csak tették a szépet. Amíg el nem költöztem. Mert a házasságom tönkrement – nem kis része volt ebben a cégnek, de ez a blog most nem erről szól – és albérletbe költöztem a kislányommal együtt. A helyzet onnantól súlyosbodott. A főnököm úgy udvarolt körül, hogy a kollégáim is folyamatosan látták, már-már felháborító volt. Hívogatott telefonon, kommentálta a ruházatom és az alatta lévőket. Addig jutottunk, hogy egy külső helyszínen ölelgetni is kezdett – annak ellenére, hogy próbáltam kultúráltan a tudomására adni, hogy nálam semmi esélye (hogy mondjuk el a főnökünknek, hogy nem vagyunk kaphatóak??? nem volt egyszerű). Kínos volt és megalázó.

A helyzet akkor váltott át udvarlásból már-már agresszióba és ellenségeskedésbe, amikor pár hónappal később megismerkedtem a párommal. Nemcsak a fülébe jutott, hogy valószínűleg nála jobb partit fogtam ki (a titkárnőnkél pletykásabbat képzelni sem lehet), de mertem boldognak látszani.

Onnantól semmit sem csináltam jól. A főnököm mindenbe belekötött. Mindennapos volt az audiencia a szobájában, ahol hol ezért, hol azért tolt le. Arról is szó volt, hogy tudok-e magamnak a régióban másik állást találni vajon…

Nem ettem, nem aludtam, lefogytam, kikészültem idegileg. Idegroncsként jártam dolgozni.

Mikor végül elém tolta a papírokat, mondván válasszak én, hogy jövök el a cégtől, megkönnyebbülten írtam alá a közös megegyezést (sem a rendkívüli felmondást, sem a „maradjak kevesebb bérért”- verziót nem találtam jó ötletnek). Most sokan kérdezhetik, hogy miért írtam alá. Ma már én sem tenném. Abban az idegállapotban viszont ez megváltásnak tűnt. Hiába tudta körülöttem mindenki, hogy valójában miért is kerültem el a cégtől, írásos bizonyítékom 1-2 flörtölős e-mailtől eltekintve nem volt, be kellett nyelnem, hogy így jártam.

Na de itt jön a csavar. Pár hónappal később megkeresett a cég biztonsági embere, hogy mi újság, hogy is volt ez a te elbocsátásod? Találkozni akart, találkoztunk. Elmondtam neki az egész sztorit, vesztenivalóm (már) nem volt. Nagyon örült. Ugyanis hónapok óta próbálták kitenni a főnökömet, de nem volt ellene elég bizonyíték. Most viszont már volt. Kérte, hogy küldjem el neki az udvarlós e-maileket. A sztorim alapján kihallgatták a kolléganőimet (egyesével és együtt) és jegyzőkönyvet vettek fel. Nekik is le kellett írni a sztorit és elküldeni a biztonsági főnöknek. Belső eljárás indult. Ennek alapján mindössze 1 napba telt kitenni a főnököm szűrét. Természetesen ő is a közös megegyezést választotta…

Mivel a cégnek hivatalosan is tudomására jutott az ügyem, ígértek mindent, csak nehogy bíróságra menjek (hozzáteszem, hogy addig nekem eszembe sem jutott, hogy bármi is járhatna). Peren kívül szerettek volna megegyezni. 2 emberrel tartottam a kapcsolatot a cégtől. Először pozíciót ajánlottak (menjek vissza HR-esnek), majd kártérítést („pár ezer Eurót megér”), odáig eljutottunk, hogy interjúra mentem a következő (ideiglenes) HR vezetőhöz, stb. Az egészből nem lett semmi. Se pozíció, se pénz.

Telt az idő. Felkerestem egy ügyvédet jogi segítségért (mégis milyen jogaim vannak nekem egyáltalán???), akinek a hivatalos levelére mindössze annyi választ kaptunk a cég ügyvédjétől, hogy a munkáltatónak nincs tudomása semmiről, mindössze annyiról, hogy mind én, mind a főnököm közös megegyezéssel távoztunk a cégtől. Vagyis ne ugráljak. Tulajdonképpen a markukba röhögtek, hogy mit is akarok én…

Perelhetnék, ha akarnék, de egészen biztos vagyok benne, hogy a bíróságon egy tanúm sem lenne. Ők ugyanis még ott dolgoznak… Ja, hogy volt jegyzőkönyv, kihallgatás, e-mail-ek? Mindez cégen belül természetesen…

Tanulság? Sok. Szigorúan és nagyon konzervatívan öltözködni. Nem mosolyogni. Nem barátságosnak lenni. Egyértelműsíteni a helyzetet kerül amibe kerül. Tisztában lenni a jogainkkal. Még a munkaviszony alatt kitálalni az illetékeseknek. Nem elveszteni a fejünk annyira, hogy könnyedén írjunk alá mikor arra kerül a sor. És legfőképp: nem hagyni magunk palira venni és kihasználni…

Én az elégtételem (vagyis hogy a főnököm már nincs ott és ebben nekem is részem volt) megkaptam. Sovány vigasz…

Hepiend: most olyan cégnél dolgozom (szintén HR-esnként), ahol még csak hasonló sem fordulhat elő. És igen, végre ez egy családbarát munkahely (az előző mindennek az ellentéte) – lehet, hogy itt a házasságom is másként alakult volna?

Mindenesetre most már boldog vagyok, és velem egészen biztosan nem fog kikezdeni ezután senki a munkahelyemen. Nem véletlenül nem adtam meg sem a cég, sem az érintettek nevét, kérem, hogy az enyém se jelenjen meg sehol. Egy kártérítési per hiányzik legkevésbé…

Sok szerencsét minden férfi főnökkel megáldott nőnemű sorstársamnak!