A legelején szeretném leszögezni – megelőzendő a sok támadást – nem az orvosokkal általánosságban van problémám, sőt, az egyik gyerekkori barátnőm maga is orvos. Egy bizonyos személyre haragudtam meg mérhetetlenül, mert úgy bánt a kisfiammal, ahogy az megengedhetetlen, megbocsájthatatlan. Fiam 11 éves múlt, nagyon agilis, életvidám kisfiú, mindamellett szófogadó, jó gyerek is. Csak hát kissé félénk, de melyikünk nem volt az ennyi idősen?!

Sajnos egy héttel ezelőtt belázasodott az iskolában, hányt is szegény, ezért haza is küldték. Ilyenkor szerintem elvárható volna, hogy a szülőket értesítse az iskola, ez nem történt meg, de a gyerkőcnek van kulcsa, haza tudott menni és ő otthonról felhívott. Mobilja nincsen, korainak tartom. Mivel a férjem Németországban dolgozik és én is a munkahelyemen voltam és nem engedtek haza, ezért azt láttam a legjobbnak, ha felhívom az orvost, ha tud, akkor jöjjön ki hozzánk és nézze meg a gyereket. A háziorvosunk sajnos szabadságon volt, a helyettese pedig kerek perec megmondta, hogy ő bizony nem jön ki. Elfogadtam a helyzetet zokszó nélkül, más megoldást kerestem.

Felhívtam a kisfiamat és megmondtam neki, hogy ha van annyi ereje, akkor szaladjon le a rendelőbe, ami összesen 5 percnyire van tőlünk. Azt mondta nem lesz baj, lemegy. Itt szeretném azt is elmondani, hogy nem ez volt az első eset, hogy valahova egyedül ment, vásárolni, focizni, stb. úgyis lejárt, szóval egy 11 éves gyerek ennyire lehet önálló szerintem.

Sajnos itt én magam is elkövettem egy hibát, mert nagy hirtelen elfelejtettem a gyerek lelkére kötni, hogy a tb kártyáját vigye magával. Máskor ez nem jelentett volna gondot egyébként, nem úgy ezúttal.

Amikor leért a rendelőbe és kérték a kártyáját, akkor mondta, hogy otthon felejtette. Elmondása alapján kiabálni kezdtek vele, hogy hogy lehet ennyire hülye, de azért szerencsére megnézték a kartonját és fogadták is. Bement a helyettesítő doktorhoz. Elmondta, hogy haza küldték az iskolából, hogy belázasodott, hogy kétszer hányt is. Az orvos megvizsgálta, majd mondta, hogy injekciót fog adni a fiamnak. Sajnos a kicsi teljesen bepánikolt. elkezdett sírni és azt hajtogatta, hogy nem akarom, nem akarom. Lehet, hogy én vagyok elfogult, de szerintem nem ő volt az első, aki így reagált ilyen szituációban.

Mi lett volna az ideális megoldás a doktor úr részéről?Megnyugtatni, elmagyarázni neki a dolgokat, eloszlatni a félelmét. Nem hiszem, hogy ez annyira megvalósíthatatlan feladat volna. Ehelyett elkapta a fiam kezét, megszorította és szó szerint lefogta őt, a keze véraláfutásos lett és mivel erre a gyerek elég rosszul reagált, megpróbált szabadulni a szorításból, kapott egy kokit a fejére, közben pedig el lett mondva mindennek, ezeket inkább nem is idézném.

Ezek után nagy nehézségek árán megkapta a szurit is, majd a kezébe lett nyomva három recept és majdhogynem ki lett dobva a rendelőből, haza lett zavarva.

Este, amikor hazaértem ott aludt az ágyában és amikor felébresztettem, akkor mesélte el az egész tortúrát. Nem mondanám, hogy örömmel fogadtam a beszámolót, eléggé pipa lettem, elhatároztam, hogy másnap mindenképpen felkeresem az orvost és beszélek vele, hallani akartam az ő szájából is a történteket.

Oda is mentem és mondtam, hogy kinek az anyukája vagyok és miért jöttem. Olyan pökhendi, goromba stílusban kezdett beszélni velem, mintha abból a bizonyos testnyílásából rángatott volna elő. A szemembe vágta, hogy a neveletlen hülye gyerekemet nekem kellett volna felpofoznom és hogy szégyelljem magamat. Csak pislogtam, hogy most mi is van, majd elmondtam én is a magamét. Végezetül azt is az arcomba lökte, hogy nyugodtan jelentsem csak fel, úgysem fogom tudni bizonyítani az igazamat.

Egyszerűen ép ésszel felfoghatatlan számomra, hogy miért megy az ilyen ember pont gyermekorvosnak. Ha lehet, akkor ezen a területen még nagyobb fokú empátiára van szükség, mint egyéb területeken, ráadásul az sem hátrány, ha az illető szereti is a gyerekeket. Ez az orvos a szégyene az egész orvostársadalomnak. Így jobb helyeken a kutyával sem bánnak, nemhogy egy 11 éves kis sráccal. Mondom mindezt úgy, hogy továbbra is töretlen a bizalmam az orvosok iránt, de ezt az embert én eltiltanám a foglalkozásától örökre.

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja