Izgalmas, sok tekintetben tanulságos szezonon van túl a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata. Az első profi esztendő tapasztalatairól Egri Istvánt, az MJJSE elnökét kérdeztük.
– Ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, belevágnál újra a profi csapat kialakításába?
– Ha a szakmai sikerekre gondolok, akkor igen. Ha viszont az anyagi és szervezési körülményeket, nehézségeket veszem számba, a válaszom már határozott nem lenne. Az én problémám az, hogy még így 55 évesen is mindig későn jövök rá, hogy csodák csak a mesében vannak, még mindig érzelmi alapon csinálom ezt. De miskolciként, egy helyi sportközösség tagjaként nem is tehetek másként. Ha egy racionális üzletember kezébe került volna tavaly nyáron a klub, talán el sem indult volna a csapat, de, hogy a következő szezonnak nem vágna neki, az egészen biztos.
– Miért?
– Ezen a szinten már túl sok a kockázat, sokkal nagyobbat lehet bukni. Itt már emberi sorsok, egzisztenciák mehetnek tönkre, ha például hónapokon keresztül nem tudsz bért fizetni. És most már én is azt vallom, hogy a jelenlegi feltételekkel nem szabad nekifutni egy újabb szezonnak.
– Ez elég vészjóslóan hangzik.
– Pedig nem annak szántam, ez inkább csak egy állapotleírás volt, ez a probléma ugyanis orvosolható. A gazdasági élet szereplőitől, cégektől, vállalkozóktól elvárják, hogy hatékonyan működjenek, ez teljesen természetes. A világban az élsport, leginkább a látványsportok már üzleti alapon működnek, és nem is rosszul. Ehhez azonban egy olyan struktúrát kell kialakítani, amelynek részei segítik egymást, és a piramis tetején ott az élvonalbeli csapat. Miskolcon ehhez a hatékony felépítéshez minden alkotóelem megvan. Az ország legszebb jégcsarnoka, tele programokkal, zsúfolásig telt beosztással, utánpótlás csapatok, közönség számára elérhető szolgáltatások, és persze a Jegesmedvék csapata. Ennek az éves bevétele – az önkormányzati támogatással, a szponzori összegekkel és a saját bevételekkel – eléri a 300 millió forintot. Ezek az alkotóelemek azonban jelenleg nem kapcsolódnak össze, így az anyagi források szétforgácsolódnak. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy egy gép valamennyi fogaskereke megvan, de rossz helyen, ezért az nem is tud gördülékenyen működni, bizony az erőlködés ellenére akadozik. Ha viszont ezek a fogaskerekek a helyükre kerülnek, sokkal kisebb erőfeszítéssel fog olajozottan működni.
Nem kerül többe a városnak
– Jól értem, hogy pusztán a működési keretek átszervezésével a felnőtt jégkorongcsapat működése is szinte zavartalan lenne?
– Igen, de ezt nem szabad pusztán a Jegesmedvékre leszűkíteni, hiszen a rendszer lényege az, hogy minden ehhez kapcsolódó szereplő működését segíti. Ez egy nagyon összetett kérdés, amelynek a Jegesmedvék szereplése csak kis része. Itt szó van a város vagyonának hatékony működtetéséről, jelesül az egymilliárdos Jégcsarnok és persze a Generali Arena kihasználásáról, az utánpótlásról, a közönségkoriról, a jégdiszkóról, az itt dolgozók munkahelyéről és még sorolhatnám. Ha kialakítjuk ezt az egységes, hatékony szerkezetet – mert jelenleg több, különböző jogállású szervezet szerepel ebben –, és a létesítményeket megtöltjük tartalommal, programokkal, akkor a városnak nem kerül többe a fenntartása, mint most, ám a működés magasabb színvonalú lehet. Ugyanakkor, ha például megszűnik az élvonalbeli jégkorong, emiatt kiesik a szurkolók bevétele, a szülők nem hozzák a kicsiket az utánpótlás edzésre és így tovább, akkor a kihasználatlan, üresen kongó jég- és sportcsarnokot, a nonprofit közfunkciót, a tömegsport lehetőségét ugyanúgy fenn kell tartani, csak így az önkormányzatnak sokkal nagyobb támogatást kell ehhez nyújtania. És még akkor nem is beszéltem a járulékos eredményekről, haszonról: a sportoló gyerekekről, akik egészségesebbek, nem a számítógép előtt görnyednek, a közösségi élményekről, amelyet a szurkolóknak a győztes mérkőzések szereznek és azt skandálják „Ez Miskolc! Ez Miskolc!”, az ide kapcsolódó vállalkozók által befizetett városi adókról.
A győztesnek mindig igaza van
– Ez mennyi idő alatt lenne megvalósítható?
– Igazából azonnal, lényegében ez csak döntés kérdése. Az erről szóló, részletesen kidolgozott koncepció a városvezetés asztalán van. Ha elfogadják, rövid időn belül kialakítható a rendszer, amelyet a várhatóan július 1-én életbe lépő, a látványsportágak támogatásáról szóló adótörvény is segíthet. Ennek lényege, hogy például a létesítmény és utánpótlás támogatására adott összegek a szponzor számára rendkívül kedvezően számolhatók el. Száz egység támogatásra 110 egységet kap vissza a szponzor, azaz nem hogy pénzébe nem kerül, ha segít bennünket, hanem még haszna is van belőle. De ezeket a támogatásokat csak a sportágakon, így a mi esetünkben a jégkorongon keresztül lehet behozni a rendszerbe, ehhez pedig szükség van egy jól működő, sikeres, a szurkolókat bevonzó élvonalbeli csapatra.
– És akkor vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz, a Jegesmedvék csapatához. Amit az előbb soroltál – élvonalbeli, sikeres, szurkolókat vonzó – az mind igaz volt az idei szezonban.
– Igen, és nagyon jó kimondani, hogy egy rendkívül sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. A célkitűzés, a háromszori legjobb négybe kerülés, és egy érem, hiánytalanul megvalósult, és ugye ahogy mondani szokás, a győztesnek mindig igaza van. A sportértéken túl azt tartom nagy eredménynek, hogy nyolc hónapon keresztül fenntartottuk a közérdeklődést, a város sportéletének meghatározó eleme volt ismét a Jegesmedvék csapata. Sőt, a szezon során megdupláztuk a nézőszámot, ami jelzi, hogy a miskolciak éhesek a sikerre és értékelik azt, a befektetett munkával együtt.
Lezárni a múltat, elindítani a jövőt
– Hogyan értékelnéd a játékosok teljesítményét?
– Bob Dever vezetőedző egyik legnagyobb érdeme, hogy a kanadai játékosok kiválasztásánál szinte tökéletes döntéseket hozott, telitalálatnak bizonyultak. Problémánk csak Dertonnal volt, de vele sem szakmai gondok akadtak – hiszen a MOL Liga, szakemberek által megszavazott két legjobb védője közül ő volt az egyik –, hanem magatartása, viselt dolgai miatt kellett tőle megválnunk. A szlovák gyökerű játékosainkkal elégedett voltam, hozták azokat a gólokat, pontokat, amiket vártunk tőlük. Ugyanez mondható el a budapesti hokisokról, rájuk sem lehet egy rossz szavam sem. A miskolciakkal szemben hadd legyek elfogult, hiszen a helybeliek számára érthetően ők a legfontosabbak. Az nyilvánvaló volt, hogy nekik nem a csillogás jut, de ha a 22 tagú csapatban nincsenek hasznos vízhordók, akkor mások sem tudnak kitűnni, csillogni. Tőlük azt vártam, hogy zárkózzanak fel a húzóemberekhez, tanuljanak sokat tőlük, és ez nagy örömömre meg is történt. Ennek ékes példája, hogy Láda Balázs tagja lett a világbajnokságra készülő válogatott bő keretének, és meggyőződésem – látva a névsort –, hogy a végleges felállásban is ott helye.
– A szezon során nagyon sok szó esett az anyagiakról. Sikerült-e már lezárni az évet?
– Azt kell sajnos mondanom, hogy nem. A múlt lezárása a mi esetünkben egyben a jövő megalapozása kell, hogy legyen. A hiányzó összeg megszerzése még komoly feladat, amelyen még dolgozunk. Ezzel párhuzamosan megkezdjük eddigi szponzorainkkal a tárgyalásokat, amely során kikérjük a véleményüket: mennyire voltak elégedettek a csapattal, a kapott szolgáltatásokkal, és tudjuk-e folytatni az együttműködést?
– Ez azt jelentheti, hogy mondjuk augusztus elejére, a felkészülés kezdetére megköthetők a következő szezon legfontosabb támogatói szerződései?
– Én ezeket már május végéig szeretném tető alá hozni. A beszélgetésünk elején említettem, hogy az idei szezon feltételei mellett nem szabad belevágni a következőbe, mert nem akarom a játékosok egzisztenciáját kockára tenni. Ha a finanszírozási feltételeket a nyár elejére biztosnak látom, csak akkor tudok a játékosoknak nyugodt szívvel bármit is ígérni. Korábban ugyanis mindig sikerült a szerződésekben szereplő kötelezettségeket teljesíteni és számomra ez továbbra is alapvető dolog.
A miskolci hokiszurkolók: a legnagyobbak
– Említetted a szurkolókat. Úgy tűnik, immár Miskolc rendelkezik mérkőzésenként a legnagyobb nézőszámmal a bajnokságban.
– El kell mondjam, hogy a csapat minden játékosa, az edzők, az elnökség a lehető legnagyobb mértékben hálás a szurkolóinknak, akiknek meghatározó szerepe volt az idei sikeres szezonban. Azt hiszem mindennél többet mond az, hogy a jelenlegi egyik legjobb magyar hokis, Ladányi Balázs a harmadik elődöntő mérkőzés után azt nyilatkozta a televíziónak, hogy a miskolci szurkolás a követendő példa. Abban, hogy a miskolci hokit ma olyan szinten ismerik el és tisztelik, amilyenen, abban oroszlánrésze van a szurkolótáborunknak, amely jelenleg valóban a legnagyobb az országban, és ezt mindenféle értelemben mondom.
– Akkor folytatása következik?
– Nyitott vagyok erre, de – és ezt nagyon szeretném aláhúzni – csak ha a feltételek adottak. Amint azt korábban mondtam, a hatékonyság növelése – ami a gondmentes működés feltétele – nem pénz kérdése, hanem akaraté. Nagyon remélem, hogy ezen nem fog múlni a miskolci hoki jövője.
H.Sz.