A sajtót erős korlátok közé szorító médiatörvényt a Fidesz főként a gyermekvédelemmel és az emberi méltóság védelmével indokolta. Emiatt Szalai Annamária szexújság „igényes erotikus kiadvány” főszerkesztői múltja miatt többen elmélkedtek a médiatörvény „megalapozottságáról”. Az európai nyomásra módosított, de még mindig durva jogszabálynak azonban az egyik atyja is méltó párja lehet Szalainak. Persze nem a médiában való jártasságban, hiszen médiatörvénykezőként L. Simon a kérdést sem igazán érti, hogy minek a rövidítése a CNN (Cable News Network). Hanem igazi „konzervatívságban”, amint a legnagyobb jobbikos hírportál által megtalált versrészletei mutatják. Mielőtt azonban fellépnénk a Parnasszusra, lássuk, mit üzen a szabadságról és az emberi méltóságról a médiatörvény másik atyja a KDNP-s Pálffy István:
Nagyon mást jelent ma kiállni a sajtó szabadságáért. Meg kellett harcolni ugyanis az ember – létével összetartozó alapjogáért –, a méltóságáért. A legfontosabb, amiért ki kellett állnunk a médiatörvény megalkotása során, az emberi méltóság védelme volt, a média totális szabadság-elképzelésével szemben. (Pálffy István: Kiállás a sajtószabadságért).
L.Simon és Pálffy (mindketten karba tett kézzel) a médiatörvényben együtt küzdenek az emberi méltóságért. L. Simon költészete azonban mégsem a méltóságot helyezik középpontba.
Következzenek L. Simon versei a – meglehetősen internacionalista című – „Nem lokalizálható” című verseskötetéből néhány részlet. A következő sorok 70 éves kor alatt csak a Médiatanács felügyelete mellett olvashatók!
„büdös vagyok
meg kell fürdenem
kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait
(…)
bevizeltem
akár egy disznó
a perzselés előtt
(…)
ondómban levő életenergiám
azonban nem tudtam rendesen szabályozni
állandóan ejakulációm volt
(…)
fejem rothadó bőrdarabra hasonlít
hamarosan elpusztulok
bűzlök
akár egy csillag alakú dögvirág
(…)
a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt
amikor találkoztunk
átfogott a lábával
megbasztam
a tanítója lettem
az lett belőle
amire vágyott
(…)
marékszámra dobáltam magamba szpídet
s évekig inasként dolgoztam egy keleti bazárban
(…)
a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat
(…)
intoleráns és antiszemita félvér istenekkel
találkoztam
ültek a hegytetőn
szotyiztak
egyszer az egyikük engem is leköpött
az utcán
mert nem hittem a megváltás erejében
sem az örök boldogságban
sem a szeretet erejében
(…)
a szexualitás kreatív kifejezési módjait kerestem
a gumi- és latexfetisizmus
bennem is vágyat ébresztett
minden esőkabáttól és műanyag kvarcórától lázba jöttem
(…)
tanítványaim később a szememre vetették
hogy életem e nehéz szakaszában
azt mondtam
épeszű ember nem lesz sem politikus
sem hadvezér
(…)
nevelési kudarcaim miatt pályát és nemet váltottam
újságíró lettem
vagy újságírónő”
Ne feledjük, egy érzékeny író-költő műveiről van szó!
Az „korlátlan” szabadság ellen az emberi méltóság nevében küzdő fideszes azonban megadja a kulcsot ahhoz, hogy mindez miként egyeztethető össze szigorú törvényhozósága szabados költőiségével:
„tudásom alkalmassá tett a legképtelenebb szerepek eljátszására
minden helyzetben megfelelően viselkedtem”
És természetesen az olvasóé a döntés, hogy ki védi meg legjobban a médiában az emberi méltóságot.