Példátlan módon minden feljelentés ügyében, amit Kriza Ákos Miskolc
polgármestere nyújtott be Budapesten, nyomozás indul.

A Legfőbb Ügyészség egyetértett azzal, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Ügyészség elfogult lehet, ezért a feljelentéseket a Hajdú-Bihar
Megyei Főügyészség hatáskörébe utalta. A korábban a médiában megjelent
74 feljelentést a Legfőbb Ügyészség 67 ügyként kezeli.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a Miskolc Város polgármestere által
tett valamennyi feljelentés kapcsán megalapozottnak találta a gyanút és valamennyi ügyben – egyébként
példátlan módon – szükségesnek tartotta nyomozás elrendelését. Mindezek alapján a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség egyetértve dr. Horváth Z. Péter
ügyvéd által jelzettekkel 2011. március 25. napján ügyészi felügyelet mellett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és
más bűncselekmények gyanúja miatt valamennyi ügyben nyomozást rendelt el. Mindez igazolni látszik dr. Kriza Ákos polgármester február elején
tartott sajtótájékoztatója kapcsán bejelentetteket, mely szerint több bűncselekmény gyanúja merült fel az önkormányzatnál és a Miskolc-Holding
Zrt-nél és leányvállalatainál, amelyek miatt szükségesnek mutatkozott könyvvizsgálói majd pedig jogi audit lefolytatása, s ezek a későbbi
nyomozás elrendelésének alapját képező feljelentésekkel összhangban-csaknem 6 milliárdos hiányt és kárt és közel 30.000.000.000-os kötelezettségvállalást tártak fel az érintett szervezeteknél.”

Az erről szóló értesítést Kriza Ákos Miskolc polgármestere március 30-án
kapta meg.