Mi lesz a Diósgyőri vár sorsa? Építsék fel újra az egészet vagy maradjon rom? ://urbanista.blog.hu

Lássuk be, elég vacakul állunk várak terén. Nem akarok a vérzivataros dumával jönni, de hát tényleg az a helyzet, hogy amelyeket nem robbantottak fel az osztrákok, azokat szépen elcsatolták tőlünk száz éve. Akadni akad azért egy-kettő, de azoknál meg gyakran a műemlékvédelem tesz keresztbe a legnagyobb jóindulattal. Pedig nagyon tudnék örülni egy-egy klassz várrekonstrukciónak. Persze nem hasra ütés szerűen felhúzott tornyokra gondolok (előfordul ilyen is), ugyanis van pár jól dokumentált és jól rekonstruálható várunk, ahol ez nem okozna gondot.

Ezért is tűnhet elsőre furcsának Gergely levele, aki az újjáépítés ellen érvelt:

Szia!

Nem tudom, hogy téged érdekel-e a vár beépítése, én évente látogatom meg, és nem tetszik az ötlet. A mellékelt linkben meghallgatható videóban szó van egy 2-3000 fős koncerthely kialakításáról is, amivel az a helyzet, hogy 2-3000 fős koncerteket évtizedek óta tartanak a várban. A többi – eltekintve egy-két apróságtól – szerintem csak rombolás.
Üdvözlettel:
Gergely

Lehet, hogy igaza van és van olyan várrom, amelyik mégis jobban funkcionál várromként mint várként?

Kicsit off, de ittimg_id252C830451 egy nagyon jó animáció arról, milyen lehetett egykor a diósgyőri vár.

Frissítve: Mint a kommentekből kiderült, egész véletlenül a Miskolc blog is ma foglalkozott a témával.

Az ott is látható látványtervet szemlélve egyet tudok érteni Bereczki Zoltánnal, aki azt írja:

Szerintem kicsit csikorog a dolog, amit itt látunk, az nem lenne se régi, se új épület, ugyanúgy egy rom maradna, de jelentős része már nem történeti szerkezet lenne.

Mert azért ez a rekonstrukció még messze lenne attól, hogy valódi várnak érezzük, miközben a romromantikájából már sokat veszít. Persze lehet egy lépés valami irányába is…