Hejőszalonta: menekülnek a helyiek, megtámadták az atv.hu tudósítóját

Jogvédők tanácsára a hejőszalontaiak közül sokan inkább elhagyták otthonaikat szombat délután, nem sokkal a Jobbik által szervezett fáklyás felvonulás kezdete előtt. A tüntetőket ás az ellentüntetőket elkülönítették egymástól. Közben betörték az ablakot az atv.hu tudósítójának autóján. P1200012_640x480P1200057_640x480

 

A Hejőszalonta felé tartó munkatársunk éppen egy tudósítást adott le telefonon, amikor egy autója mellé érkező motoros betörte autója vezetőoldali ablakát. Az nem egyértelmű, hogy ehhez volt-e bármi köze annak, hogy kolléganőnk az atv.hu tudósítója, mindenesetre a településen uralkodó hangulatot jól illusztrálja az eset.

A helyiek is félnek

Nem véletlen, hogy több jogvédő szervezet aktivistái is azt ajánlották a hejőszalontai roma családoknak, hogy még a Jobbik fáklyás felvonulásának kezdete előtt inkább hagyják el otthonaikat. Körülbelül 80-100 helyi meg is fogadta ezt és a település egy félreeső utcájába mentek, ahol a jogvédő szervezetek – Amnesty International, Társaság a Szabadságjogokért, Magyar Helsinki Bizottság – zenés, táncos rendezvényt szervezett. Ez nem sokkal hat óra előtt meg is kezdődött.

Emlékeztetőül: a jobbikos tüntetés előzménye az volt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán március 23-án gyilkoltak meg egy asszonyt. Egyed Zsolt és Balla Gergő, jobbikos országgyűlési képviselők még aznap közleményt adtak ki, amelyben egyebek mellett azt írták, „Hejőszalontán brutális, cigánybűnözők által elkövetett gyilkosság történt.”

Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója azt mondta: „nem lehet megengedni azt, hogy bizonyos csoportok rasszista retorikával félelmet keltsenek és masírozzanak kulturális rendezvény címén, amellyel félelmet keltenek a helyi lakosságban”.

A helybéliek közül a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának többen azt mondták, hogy nem a szombati naptól tartanak, hanem attól, hogy később oda valakik visszamennek és bántani fogják őket vagy családtagjaikat.

A településen délután hat órakor kezdődik a „Demonstráció a cigányterror ellen” című fáklyás felvonulás. Ennek útvonalát a rendőrök kordonokkal zárták le, így a falu többi utcája a menetből gyakorlatilag el van zárva.

A háta közepére sem kívánja Hejőszalonta a szombat esti demonstrációt. A polgármester szerint az ott élők legalább 95 százaléka nem ért egyet a tüntetéssel. Anderkó József szerint egyébként a településen rend és fegyelem van. Mind mondta, szimpatizánsokkal ő alig találkozott.

„Itt van egy pár szimpatizáns, aki örül neki. Akinek szerintem a kezdeményezése is volt, hogy hozzuk ide a Jobbik demonstrációját. Ez három vagy négy helyi lakos, akik jegyzetten a Jobbik tagjai, szimpatizánsai. És még van hozzá vagy 10 ember, tehát maximum a 850 főből vagy 15 ember szimpatizál velük, főleg akkor ha kicsit italosabbak, akkor még jobban” – fogalmazott a polgármester.

Körülbelül 200 tüntető, és ugyanennyi ellentüntető van a helyszínen, és megjelentek a Nemzeti Őrsereg tagjai is. A demonstráció már elkezdődött.

Az atv.hu tudósítója elmondta: a jobbikos tüntetők és az ellentüntetők két szomszédos utcában demonstráltak, a rendőrség elválasztotta őket egymástól. A polgármester az ellentüntetők előtt azt mondta, hogy nincs feszültség a helyi romák és magyarok között. Ugyanakkor a jobbikos rendezvényt nem akadályozhatta meg, hiszen ehhez joguk volt a szervezőknek.

A helyeik azt is kihangsúlyozták, hogy az idős asszony meggyilkolásával gyanúsított férfiak nem hejőszalontaiak, vagyis a Jobbik eltévesztette a házszámot, nem itt kellene tüntetniük.

Eközben a Jobbik szimpatizánsai fáklyákkal és árpádsávos zászlókkal vonultak végig a szomszédos utcán, és az est folyamán ezt várhatóan még egyszer megismétlik.

atv.hu/FH