Életveszélyes állapotban került kórházba az a fiatal rendőr, aki pisztolyával fejbe lőtte magát szerda délután. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a szendrői rendőrőrs szabadnapos, szolgálaton kívüli őrmestere azután akart öngyilkos lenni, hogy autójával balesetet szenvedett a Szuhogy és Szendrő közötti úton. A jármű kisodródott az útról, majd felborult, a 22 éves járőr ezután fordította maga ellen fegyverét.

A fiatal őrmestert mentőhelikopter szállította kórházba. Az eset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja.
„Szétverték a liftet”

 

A Borsod megyei kórházban elakadt a sérültet és a hozzátartozóit szállító lift. Csiba Gábor, a miskolci kórház főigazgató-főorvosa felháborítónak nevezte, ahogy a tűzoltók gyakorlatilag szétverték a felvonót. Közölte: a kórházat nem értesítették az elakadt liftről, a rendőrök a tűzoltókat hívták, holott az intézménynek is van kárelhárító rendszere.

Amint a kórház értesült a hibáról, a szerelő tizenöt percen belül a helyszínen volt, de akkorra már szétverték a liftet. A kár nagyjából hárommillió forint. Csiba Gábor ugyanakkor hozzátette: a beteg a fontos, nem a lift, de az eljárás kicsit furcsa volt. „A felvonóban ugyan nem volt vészcsengő, de hát mindenkinél van mobiltelefon”, mondta a kórház vezetője.

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője elmondta: a kiérkező tűzoltók kézi szerszámokkal felfeszítették a felvonó ajtaját, mert az volt a céljuk, hogy a sebesült rendőr mihamarabb a műtőbe kerülhessen.