Vadludakkal, récékkel, szalonkákkal akarja kiegészíttetni a magyarországi vadászható fajok listáját a miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt a vidékfejlesztési minisztert levélben kérte a változtatásra, ami szerinte segítené a vadászokat ért méltánytalanságok megszűntetését.

A Hírszerző birtokába jutott dokumentumok szerint Semjén Zsolt védett állatokat tenne vadászhatóvá, köztük a nyári és kanadai ludat, a barátrécét, a menyétet és a nyusztot. A KDNP elnöke a Fazekas Sándor miniszternek írt levelében azt is kéri, hogy állítsák vissza az erdei szalonka tradicionális tavaszi vadászatát is.

Semjén Zsolt január közepén a vadászati védegyleti elnöki minőségében lobizzott a szakminiszternél, akit arra buzdított, hogy győzze meg az EU szakbizottságát, hogy a Magyarországon évente elejtett kétezer szalonka nem befolyásolja az európai állomány létszámát. A Hírszerző szerint Semjén azzal indokolta javaslatát, hogy „az érdekképviseletek részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy közösen olyan szakmai, gazdasági és az 56 000 vadász számára közérzetjavító intézkedéseket hozzunk, mely egyúttal javítja és visszaállítja a magyar vadgazdálkodás és vadászat jó hírnevét”.

A vadászok közérzetjavítását célzó javaslatok miatt nyílt levelet írt Semjén Zsoltnak egy környezetvédő, amelyben azt követeli, hogy azonnal vonja vissza a kéréseit. Gera Pál, a Fővárosi Állat- és Növénykert korábbi állatgondozója, Pro Natura-díjas természetvédő szerint akkor, amikor „nemzeti konzultáció keretén belül kikérték az emberek véleményét arról, szerepeljen-e az új alkotmányban az, hogy kötelességünk megőrizni a Kárpát-medence élővilágát, annak sokszínűségét”, elfogadhatatlan, hogy Semjén Zsolt madár- és emlősfajok vadászhatóvá tételére tesz írásbeli javaslatot.

„Ez tisztelt Elnök Úr mindazoknak az arculcsapása, akik komolyan vették az alkotmányozási folyamatot, akik évtizedeken keresztül annak érdekében dolgoztak, hogy minél többet megőrizzünk hazánk élővilágának sokféleségéből, de annak a közel hatvanezer vadásztársasági vadásznak is semmibe vétele, akik nevében megtette nyilatkozatát” – idézi a Hírszerő a Semjénnek címzett nyílt levelet.

Semjén Zsoltnak láthatóan fogalma sincs a hazai vadállomány helyzetéről – mondta a Hírszerzőnek Gera Pál. Mint mondta, a miniszterelnök-helyettes által felvázolt elképzelések teljesen szembe mennek a szakma törekvéseivel. Jellemző például, hogy a természetvédelmi szakemberek körében éppen arról folyik a diskurzus jelenleg, hogy meg kellene erősíteni a hazai menyétfélék védelmét, ugyanis az utóbbi tíz évben visszaszorulóban van az állomány.

index.hu