1989. 03. 19-én az SZDSZ programalkotó   közgyűlést tartott Budapesten a Corvin moziban. Egy nem ismert kilétű erdélyi menekült felszólalásában kérte, hogy március 23-át Ceausescu hatalomra kerülésének évfordulóját nyilvánítsák gyásznappá és szervezzenek gyászkarszalagos felvonulást. Javasolta, hogy a demonstrációkat világszerte tartsák meg. Egy egri illetőségű felszólaló Ózd helyzetét boncolgatta, negatív oldalról.
A közgyűlésen Ózdról 10 fő vett részt, köztük: Mészáros Gyula […] tanár, az ózdi SZDSZ ügyvezetője, Mizsaik István […] OKÜ dolgozó villanyszerelő csoportvezető, valamint Kristály Gyula.
Ózdon az SZDSZ március 24-én tartott összejövetelt, a Kun Béla Művelődési Házban, jelent volt Solt Otília és egy nem ismert kilétű budapesti közgazdász.
Elemezték Ózd költségvetési tervezetét és erősen kifogásolták  . Kifejtették, hogy Ózd tanácselnökét nem szívesen látnák továbbra is beosztásában.
1989. március 31-én közgyűlést tartanak, melyet igyekeznek röplapokon is propagálni (tartalma nem ismert).
Témája a költségvetési tervezet vitája lesz és kívülállókat is szívesen látnak.
Döntöttek, hogy a müv. házban minden második pénteken SZDSZ gyűlést tartanak.
Bejelentették, hogy Budapesten április 9-én a Jurta Színházban lesz SZDSZ rendezvény és a közgyűlés második fordulóját április 16-án tartják a Corvin moziban.  

Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a vonatkozó részről a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.

2. TA 12-14
1989. 03. 30-án Gáspár István Salgótarján […] alatti lakos Balázsi Tiborral (MDF választmányi tag) beszélt. Közölte, hogy Párizsban találkozott Nagy Pállal a Magyar Műhely egyik vezetőjével.
Nagy elmondta, hogy nagyon örülnének, ha kapnának a Miskolci Fórum második számából.
Balázsi közölte, hogy ők közvetlenül nem tartanak kapcsolatot külfölddel, az ilyet Lezsáknak szokták odaadni és ő juttatja ki az országból.
Gáspár a saját részére is kért a lapból, majd megegyeztek, hogy Balázsi 3 pld.-t elküld Gáspárnak, aki kijuttat belőle Párizsba.

Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a Nógrád Megyei RFK ÁB szervét tájékoztatjuk.

3. HMB 12-14
A cigándi és a sárospataki TSZ-ben kapcsolatunknak arról beszéltek, hogy Márton János korábban egyetemi rektor, illetve az Agrártudományi Egyesület elnöke levélben megkeresett Borsod megyei TSZ-eket és tájékoztatást ad a néppárt megalakulási szándékáról, annak célkitűzésiről és felhív az ahhoz való csatlakozásra. Kapcsolatunk egy db-ot látott is.

Intézkedés:
– az információt kiegészítjük, pontosítjuk;
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.

látta:                                készítette:
Kolok Péter r. ezredes                    Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese                        tájékoztató tiszt