Komoly politikai perpatvartól hangos a miskolci közgyűlés csütörtöki tudósít a Borsod Online. Simon Gábor MSZP-s frakcióvezető napirend előtti felszólalásában elmondta: a polgármester több cégben is vezetői posztot tölt be immáron öt hónapja, ami a törvény szerint összeférhetetlen az önkormányzatban betöltött posztjával.

 

Miskolc fideszes polgármestere, Kriza Ákos saját, idén január végén leadott vagyonnyilatkozatában is elismerte, hogy 96 százalékos tulajdonosa és üzletvezetője a BONA-CURA Egészségügyi Szolgáltató Bt.-nek, emellett 50 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője a Krila-Med Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek. A jelek szerint ez az állapot január óta nem változott, az elektronikus cégnyilvántartási rendszer adatai szerint a polgármester jelenleg is ezeket a tisztségeket tölti be az említett cégekben.

A hatályos önkormányzati törvény valóban tiltja, hogy egy főállású polgármester gazdasági társaság vezető tisztségviselője legyen a képviselő-testület hozzájárulása nélkül. A Hírszerző a képviselő-testület határozatai között nem talált ilyen dokumentumot. Az említett törvény emellett kimondja azt is, hogy „a polgármester az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától, illetve az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított 30-írja a nol.hu