Mokrai Mihály, Miskolc korábbi alpolgármestere, önkormányzati képviselő február 17-én feljelentést tett a miskolci ügyészségen közérdekű adattal visszaélés vétségének gyanújával. A rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta az ügyet.

Annak idején a képviselő sajtótájékoztató keretében indoklásként elmondta, hogy a Miskolc Holding tevékenységével, kötelezettségvállalásaival kapcsolatos könyvvizsgálói jelentést kérése ellenére nem tudta megtekinteni. Véleménye szerint a könyvvizsgálói jelentés közérdekű, ezért kérésére biztosítani kellett volna számára a betekintés lehetőségét. Mivel ezt többszöri kezdeményezése ellenére sem tették lehetővé számára, ezzel szerinte a Büntető törvénykönyvben is rögzített vétséget követtek el vele szemben-írja a minap.hu