Ma reggel, erős szélfúvásban dísznövényeket, facsemetéket ültettem. Megnyugodtam tőle. Depresszióra hajló énem menekvésre lelt a facsemeték között. Mamutfenyő!! Hát nem óriási! Nem, nem a fa, mert ez még csak csemete, és nem is nő ezen az égövön óriásira, mert előbb meghal, mielőtt óriássá lehetne. Az az óriási, hogy egy kaliforniai magoncnak adhattam életet: földbe ültettem, ápolgatom, szeretgethetem, esténként megöntögezhetem..
Mindeközben szűrte pulóverem a ráckevei-ágról fújó böjti szél. Lúdbőrözve ástam a csemeték földbölcsőcskéit.
Utána bejöttem híradót nézni. Azt követően, egy ismétléses műsorban láttam gyéefet a bíróságon. Már kezdtem hinni az igazságszolgáltatás erejében… amikor kiderült: csak nézőként volt ott, nem mint vádlott. Régebben akasztásokra is jegyet lehettett venni, és a főtéren nagy tömegek nézték végig a kivégzéseket. Ha ez a szokás visszatérne, ott is látnánk gyéefet, kíváncsiságtól megnyúlna az orrmánya, és szeme csillogna az örömtől… ahogy nyilatkozta a 2006-os őszi erőszak után: mennyire élvezte nézni, ahogy az utcán verik a népet. Szóval ott ült a drága a bíróságon. Aztán a szünetben bűntetlenül távozott. Senki sem tartóztatta fel. Érthetetlen.