Harminc embert fogtak e l garázdaság miatt a húsvéti ünnepek alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; ellenük csoportosan, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást – tájékoztatott a rendőrség kedden.

A megyében az elmúlt napokban kilenc garázda jellegű bűncselekmény történt, a kilenc ügy 30 elkövetőjét elfogta a rendőség – közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az ügyek közül megemlítette: Putnokon és Gesztelyen felfegyverkezve, illetve csoportosan elkövetett garázdaság miatt

  indítottak eljárást. A rendőrök fékezték meg a garázdákat Bánszálláson, Szakácsiban, Szerencsen, Hejőbábán, Miskolcon, Domaházán, illetve Szomolyán.

 

Az esetekre jellemző volt, hogy korábbi vélt vagy valós sérelmek miatt akartak elégtételt venni a cselekmények elkövetői – tette hozzá Dobi Tamás.