Most látom, milyen derekas vita kerekedett az Északhírnökben ex polgármesterünk legutóbbi sajtótájékoztatójának egyáltalán nem viccnek szánt beharangozójából, amely a baloldali értékek felemlegetését ígérte. Társadalmilag biztos hasznos lenne, ha a pártok nem kóvályognának e hazában tetszés és önérdek szerint, hanem választóik sajátnak vallott értékei kötnék őket és azután ezek alapján szolgálnák a közjót. A baloldali ethosz, példának okáért, a társadalmi egyenlőséget mindig is előbbre valónak gondolta a személyes érdeknél. (Ezért egyáltalán nem volt véletlen a baloldali pártok mindenki másnál erősebb befolyása a szakszervezetekre a történelem során.)
Ezek a sajtótájékoztatók, még 2011-ben is kádárista abszurdok: a társadalmi egyenlőség miskolci érvényesülését polgármester korában, fenti városi pártelnök, például 3200 köbcentis benzinmotorral rendelkező, 244 lóerős, állítólag e hazában hétköznapi autókereskedésben nem is forgalmazott, minimum 15 milliós Passáttal bírta csak elképzelni, a gazdasági sikereket amúgy egyre – másra halmozó, virágzó településünkön.
Hát legyen, nem bánom.
Abszurdra, abszurd: a nyolcvanas évek legelején, amikor a nagy sakkjátékos Aczél elvtársat még nem cserélte le a se hús, se hal Sarlós elvtársra kultúránk irányító központjában, Aczél elvtárs ellátogatott a Fiatal Művészek Klubjába. Szokása szerint A. Gy. nagy ívű előadást rittyentett művészetpolitikánk aktuális kérdéseiről, majd a maga látszólag ernyedt stílusában engedélyt adott kérdések föltételére. Hosszú, fekete pulóveres srác, nyegle módon jelentkezett, ám meglepően tiszteletteljes hangon szólt Aczél elvtárshoz.
– Kérdezhetek?
– Természetesen – mondta Aczél elvtárs.
– Köszönöm – ült vissza a helyére a fekete pulóveres.