Az eredetileg kalkulált nettó 1 milliárd 241 millió forint helyett nettó 965 millió forintért építené meg a miskolci Fűtőmű – Science Múzeum és Művészeti Központot a LYUKÓBAU Mélyépítő és Földmunkás Kft., amely pályázaton nyerte meg a megbízást – az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

 

A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzésre hét ajánlat érkezett, közülük az összességében legelőnyösebb lett a nyertes, bár az értékelés szempontjai között túlsúlyos volt az ár.

A feladat a fűtőmű épületének teljes rekonstrukciója, egyes területeken a kibővítése, valamint több szerkezeti átalakítás elvégzése, összesen 8.063 négyzetméteren. Ebből a konferenciák befogadására alkalmas intézményi terület 1.095 négyzetméter, az új tanulási formák megvalósulására alkalmas terek mérete pedig 4.478 négyzetméter lesz. Az épület körül parkolót és több mint egyhektáros parkot is ki kell alakítani.