El tudja Ön képzelni, hogy valamelyik szép európai nagyvárosban, amelyet átszel egy folyó – mondjuk Párizsban, Passauban, Lyonban vagy valahol a Mosel, esetleg a Rajna mentén – kigyúrt kopasz idióták, technó- vagy lakodalmas zenét bömböltetve száguldoznak a vízen többszáz lóerős jachtokkal és motorcsónakokkal, leszarva az evezősöket, a kirándulóhajókat, a parton kávézgatókat?

És el tudják képzelni, hogy van olyan hely a világon, ahol mindehhez a vízirendőrség egyenruhásai a drága motorcsónakok és a bennük ülő jóseggű bikinis csajok után sóvárogva, szinte csicskaként asszisztálnak?

El tudja képzelni, hogy egy vízirendészeti ellenőrzés úgy végződjön, hogy az ellenőrzés alá vont motorcsónakból átdobnak a rendőrök hajójába egy-két doboz energiaitalt, majd az egyenruhások sűrű köszönetnyilvánítások közepette, további jó szórakozást kívánva továbbállnak?

El tudja képzelni, hogy van olyan Duna-menti nagyváros, ahol egyszerűen nincsen sebességkorlátozás a vízen, vagyis ha valamelyik barom vásárolna egy 150 km/órával közlekedő versenymotorcsónakot, akkor azzal is csutkán döngethetne?

Ne fárassza a fantáziáját. Ne próbálja elképzelni. Elég, ha egy melegebb hétvégén kisétál a Római-partra, esetleg felevez a kis Dunán Szentendre felé és – újabb nemkívánatos, de igen speciális hungarikumként – megcsodálhatja a tahókat a vízen. Annak persze hosszú és túlságosan is bonyolult a története, hogy valójában miért is szűnt meg a klasszikus, kielboatos vízi élet a Dunán, és persze az is, hogy nálunk miért nem a kedves, ráérős, igazán jómódú kiránduló jachtok terjedtek el mondjuk a hazai gazdagok körében.

Vajon miért a motorcsónakozásnak a lehető legtahóbb válfaja, a bömbölő zene és a le-föl rohangálás vált – bizonyos körökben – státusszimbólummá… Arról sem érdemes túl sok szót ejteni, hogy milyen környezetvédelmi besorolás – és adó – illetné jobb helyeken azokat a jachtokat, amelyek óránként akár 60-80 liter benzint is elfogyasztanak. A földhöz ragadtabb kérdés inkább csak az, miért hagyja mindezt a rendőrség, és miért a döntéshozók? Le lennének fizetve? Kötve hiszem. Talán egyszerűen csak megszokásból.

Ahogy a kilencvenes években tahó kigyúrt audisok, BMW-sek, S mercisek és terepjárósok tartották uralmuk alatt a közutakat, úgy történik most a vízen is. Akkoriban szinte mindenki tudomásul vette, hogy ez így van, és talán így is marad. Most meg a vizeket uralják az új korszak új tahói.

Egyszer persze majd ez is megváltozik. Valaki talán készít egy nem kamu tanulmányt arról, hogy milyen fantasztikus lehetőségek rejlenének a minőségi vízi turizmusban, az evezősök, a kiránduló jachtok, a csatornahajósok idecsábításában. Akkor majd végre bevezetnek valamifajta sebességkorlátozást a Dunán, és a vízirendőrnek sem lehet majd energiaitalokat átdobálni egy szál faszban a menőző, száguldozó jachtokról. A tahók pedig végre továbbállnak, és új „hobbit” keresnek: ami valószínűleg az autóval és hajóval menőzés után a magánrepülővel kérkedés lesz.