Ma hallottam, hogy Fábry Sándor és Dettre Gábor valaha volt barátságáról… és későbbi szakításukról Szomjas György filmet készített, amit Fábry letiltatott. Így ez a film nem lehetett jelen a filmszemlén. Hogy értsd Barátom, miről van szó, ők jó barátok voltak az un. rendszerváltás előtt, együtt dolgoztak a Mafilm-ben . És ahogy eljövendett az a nagy büdös megalkuvó rendszerváltás, ők külön túlélési jégtáblára kerültek; folyamatosan eltávolodtak egymástól. Erről, a tipikusan 21. századi magyar értelmiségi problémáról készített filmet a Szomjas

Rosszmagam mindhármunkat, Fábryt, Dettrét és Szomjast, bár felületesen, de személyesen ismerem, és mindhármukat egyformán tisztelem; különböző pályán futó élettervük mindhármuknak bevált.

Csak az vált ki bennem kérdést: miért van ez így?? Miért két országszemlélet vagyunk kilencvenháromezer négyzetkilométeren belül; egy kis országon belül??! Miért van még mindig két Magyarország? Régebben hívták ezt urbánus és népies ellentétnek. Aztán vallási alapon is felosztották: keresztény és zsidó ellentét. (Ilyenformán lehetne még szabdalni ezt az országot: pl. kávéivók és kávé nem ivók országrésze. Hát nem hülyeség…?) Hagyjuk békében egymást. Hagyjuk a cigánygyűlöletet. Hagyjuk a zsidózást. Én soha nem is tettem egyiket sem. Voltak remek zsidó barátaim, kiket sokra tartottam… igaz, ma már egyikük sem fogadja a köszönésem. Mert a vesztes mellett senki sem áll szívesen.

A fentebb felvetett kérdésre itt egy lehetséges válasz… És bűn, amit e témával kapcsolatban magam is elkövettem. Rosszmagam minden olyan barátomat elrúgtam magamtól 2006-ban, akik gyéefre szavaztak. És még azzal sem kérkedem, hogy az idő, vagy a történelem engem igazolt. Pedig igen. Arra sem vagyok büszke, hogy miután akkori kedvenc íróm, Esterházy Péter megvédte gyéef hazugságbeszédét, minden E. P. könyvet elvittem az antikváriumba. Mindeközben gyéef megbukott, nem jött helyette jobb. (Nem félreérteni, nem a jobbikra gondolok. Vona egy jó politikus volna… de a hordáját el kéne hordani. Ezen felül a tagsága az aggsága: a kádári múltban élik belső napjaikat; cigánygyűlölők teszik ki tagságának nagy részét.)

Tavaly óta nem lett jobb nekünk. Személy szerint nekem sokkal rosszabb lett. Úgy hogy most már nyugodtan és fesztelenül lehetek újra örök ellenzéki. Ami egyszersmind nevetséges is, mert miként a régi szólam mondja: aki húsz éves korában nem forradalmár, és ötven felett nem konzervatív, az hülye. Én egy hülye vagyok. És… ez már saját: ne várd Barátom, hogy egyetlen politikus is tiszta kezű lesz. Robespiere óta – akit úgy tart számon a történelem, hogy a Megvesztegethetetlen – nem volt még politikus, aki e örök érvényű elvárásnak megfelelt volna.

Calvero