Egy alkalmazás segítségével néhány kattintással be lehet jelenteni, ha korrupcióval találkozunk. A Bribespot alig egy hónapos, de már számos országban, köztük Magyarországon is jelentettek korrupciós ügyeket. Itthon főleg rendőrségi és vámos esetek kerültek a térképre, de a környező országokban láthatunk oktatási, adózási korrupciós ügyeket is.

„Egy horvát határőr ötven eurót kért, hogy átvihessek egy kilogramm krumplit a határon, mert azt állította, hogy engedélyre van szükségem az importhoz. Ha nem fizetek, visszaküld Magyarországra” – áll az egyik feljelentésben. „Egy biztonsági őr kétszáz euró kifizetésére kötelezett, hogy visszakapjam a kabátomat a benne lévő telefonommal és iratokkal” – így a másik.

Egy áprilisban indult kezdeményezés azt a célt tűzte ki célul, hogy felveszi a harcot a korrupció ellen. Ehhez nem kormányzati és hatósági segítséget kért, hanem a közösséghez fordult. A közösségi szájtok amúgy is nagyon gyorsan fejlődnek, az okostelefonok segítségével pedig pillanatok alatt megoszthatjuk ismerőseinkkel élményeinket. A Bribespot lényege, hogy ha valaki valamilyen korrupcióval találkozik, azonnal jelezni tudja a világnak, hogy mi történt, hol történt, mennyi pénzt kértek tőle.
bribes

Az oldal működése nagyon egyszerű. A Bribespot egy olyan alkalmazás, mellyel az okostelefon (vagy böngésző) segítségével jelenteni lehet a korrupciót. Több ezer anonim felhasználótól gyűjti az adatokat és térképen lehet megnézni, hol, mi történt. Egy nemzetközi csapat fejlesztette az alkalmazást, idén áprilisban mutatták be a Garage48 nevű startup versenyen. Az elkészítésben észt, litván, finn és iráni fejlesztők vettek részt.
Gyorsan terjed

Egyelőre még kevés esetet jelentettek be a világon, hiszen egy alig egy hónapos alkalmazásról van szó. De hogy jó ötletről van szó, az is mutatja, hogy gyorsan terjed, már vannak bejelentések Európából, Afrikából, Ázsiából és Amerikából.

Magyarországról is jelentettek már fel embereket. A fenti két bejelentésen kívül még van egy budapesti, mely szerint egy Dob utcai szórakozóhelyen 475 eurót kellett fizetni négy pohár borért és 5 sörért. Röszkén kétszáz euró kenőpénzt kért egy vámos, mert öt liter francia bor volt egy kocsi csomagtartójában.

Hajduszoboszlón ötven eurót vágott zsebre egy rendőr azért, mert piszkos volt az autó rendszámtáblája, a büntetés amúgy száz euró lett volna. Nyírvasvárin pedig nem engedték az autósnak, hogy jelentsen egy olyan esetet, melyben egy rendőr is érintett volt, ráadásul 75 eurónyi összeget kellett fizetni és elkobozták a telefonját is.

A környező országokból is vannak feljelentések szép számmal, Romániában például bejelentették, hogy 50 eurót kér a vizsgáztató tanár, hogy átengedjen a vizsgán. Görögországban ezer eurót kért három adóellenőr, hogy ne találjanak problémákat a cégnél.
Van mi ellen harcolni

Látható tehát, hogy bőven van mi ellen harcolni. A Transparency International szokta évente többször közzétenni korrupciós jelentését. Legutóbbi felméréséből az derül ki, hogy Magyarországon a megkérdezettek 75 százaléka szerint nőtt a korrupció mértéke az elmúlt három évben. Ennél rosszabb vélemény a régióban csak Romániában van. Magyarországon a lakosság az egészségügyben fizeti a legtöbb kenőpénzt – érdekes, hogy ilyen esetek nem kerültek fel még a Bribespot oldalra, pedig valószínűleg a hálapénzes korrupcióból van a legtöbb.

A korrupcióval találkozó emberek nagyon kevés esetben tesznek feljelentést, így kevés eset kerül a hatóságok elé. A felmérésből az derül ki, hogy az emberek azt mondják, tennének feljelentést, de ha valóban találkoznak korrupcióval, végül a túlnyomó többség nem tett. Ennek egyik oka lehet, hogy nehéz bizonyítani a korrupciós eseteket, hiába jelentik fel a kenőpénzt kérő rendőrt, ha nincsenek tanúk. Márpedig általában nincsenek, erre figyelnek az érintettek.

A Bribespot azonban anonim, és csak néhány kattintás bejelenteni a korrupciót a mobilra letölthető alkalmazással. Egyelőre csak andoridos telefonokra készült el az alkalmazás, de a fejlesztők ígérete szerint hamarosan jön az iPhone-os verzió is. Idővel aztán a hatóságok is felfigyelhetnek rá, és hasznos információkat találhatnak az oldalon a korrupció elleni harchoz-írja az index.hu