A jó élet feltételei: az életkészségek
Közeledik a nyári szünet, s ilyenkor minden évben megkérdezik a gondos szülők, hogy tanuljon-e a gyerek nyáron? Erre általában azt szoktam válaszolni, hogy, ha csak nem szorul javítóvizsgára, nyáron felejtsék el a tanulást, épp elég lesz megbirkózni a kötelező olvasmányokkal. Az idén, a korábbiaktól eltérően mégis azt mondom, hogy igenis tanuljon a gyerek – de mást, és főleg másként, mint tette ezt egész évben. Mást tanuljon, mégpedig életkészségeket, és másként, mint tette azt az elmúlt tíz hónapban, az iskolában. Ezt a tudást ugyanis nem könyvekből, hanem a gyakorlat útján lehet elsajátítani. Igaz, ehhez is kellenek tanítók. De, erről majd később.
Fontosabb, mint az érdemjegyek
Mik azok az életkészségek, és miért kell ezzel külön foglalkozni? Nem az a dolga a gyereknek, hogy tanuljon minél szorgalmasabban, és eredményesebben? Valóban, ez is a dolga, de legyen még oly sikeres a tananyag elsajátításában, ettől még nem biztos, hogy az életben is sikeres lesz. A kilencvenes években kezdtek foglalkozni a nagy nemzetközi szervezetek, az ENSZ, a WHO az életkészségek fontosságával. Akkor vált egyértelművé, hogy világunk egyre gyorsabban változik, korábban nem is sejtett kihívások elé néz az emberiség. Ezeket a globális problémákat – pl. a gazdasági válságok, az energiakrízis, környezetszennyezés, élelmiszerválság, éghajlatváltozás, népesedési gondok, munkanélküliség – nem lehet ugyanazzal a mentalitással, stílussal és készségekkel megoldani, amelyekkel létrehoztuk őket.
Ma már közhely, de talán még mindig nem vesszük elég komolyan, hogy az iskolában megszerzett tudás nagyon gyorsan elavul, a ma felnövő nemzedék tagjai jó eséllyel többször váltanak majd foglalkozást, szakmát életük során. Mindenkit fenyeget a gazdaság hullámzásából és a technológia fejlődéséből következő munkanélküliség, fel kell készülni arra, hogy esetleg más országban, kultúrában, kontinensen talál munkát, vagy akár új hazát az aki most koptatja az iskolapadot. Nekik elkerülhetetlenül meg kell tanulni együttműködni a mienktől nagyon eltérő gondolkodású emberekkel, és folytonosan reagálni kell a változásokra. Ehhez olyan tudásra, készségekre van szükség, amelyeket sajnos nem csak nálunk, sok gazdagabb ország iskoláiban sem tanítanak, de sok helyen legalább felismerték ennek a tudásnak a jelentőségét.
Jártasság a mindennapi életben
A WHO szerint a megfelelő életkészségek azt jelentik, hogy az adott személy képes folyamatosan és ügyesen alkalmazkodni, hatékonyan megbirkózni mindazokkal az előre nem látható elvárásokkal és kihívásokkal, amelyekkel a mindennapi életben találkozik. Tud együttműködni, el tudja fogadtatni magát másokkal, tud érvelni, kompromisszumot kötni, ha az új helyzet másféle megoldást kíván, kritikusan gondolkozik, felismeri, ha manipulálni akarják. Ha konfliktusba keveredik képes megőrizni a hidegvérét legalább annyira, hogy ne rontson a helyzetén, ismeri saját magát, gyengeségeit és erényeit, bízik magában.
Mit jelent mindez a gyakorlatban, a magyar valóságban? Sokszor egészen prózai dolgokban is megnyilvánul, hogy a gyerekeink járatlanok a mindennapi életben. Az autós családokban felnövők például nem ismerik a tömegközlekedést, és a szülők féltik is őket ettől. Aki nem közlekedik önállóan, sokkal kevesebb emberrel találkozik, kevesebb élethelyzetet tapasztal meg, sokkal ügyetlenebb a mindennapok kihívásainak kezelésében. Nagyon sok gyereknek fogalma sincs az árakról, mert nem jár vásárolni és ez, a középiskolásokra is vonatkozik.
Sokan még 18 éves korukban sincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű ügyeket hogyan kell intézni, például reklamálni, felvilágosítást kérni, űrlapokat kitölteni, stb.
Vagy nézzük az iskolai életben nagyon fontos, de tankönyvekből el nem sajátítható készségeket. A gyerekek sokszor panaszkodnak arra, hogy a tanárok az ő rovásukra tévedtek a dolgozatuk kiértékelésekor, olyan tananyagot kérnek számon, amit nem adtak föl, vagy egyszerűen igazságtalannak érzik a kapott jegyet. Otthon, és társaik körében méltatlankodnak, de jó, ha minden tizedik tudja ezt a panaszát megfelelően, azaz hatékonyan elővezetni az érintett tanárnál. Ehhez ugyanis olyan kommunikációs készségekre, ügyes tárgyalási technikára, bátorságra és egészséges önérzetre lenne szükség, amivel így együtt, csak nagyon kevés gyerek rendelkezik.
Akit mindig cikiznek a többiek…
Vizsgálatok tucatjai bizonyítják, hogy többnyire azokat a gyerekeket bántalmazzák, csúfolják ki a társai, akiknek nincs önbizalmuk, nagyon bizonytalanok, nem tudnak együttműködni a többiekkel – azaz hiányosak, fejletlenek az életkészségei. Ha egy gyereknek valamilyen feltűnő, vagy hátrányos testi adottsága van: kövér, túl kicsi, vagy túl nagy, dadog vagy akár fogyatékkal él, de lelkileg stabil, öntudatos és van önbecsülése, reálisan látja magát, és van humorérzéke is, akkor lepattannak róla a gonoszkodó megjegyzések.
Az Európai Unió tagjaként ma már a magyar fiataloknak is megvan a lehetősége és az esélye arra, hogy hosszabb-rövidebb időt külföldön töltsenek tanulással, vagy munkával. Ennek a hasznát aligha kell részletezni, mégis, sokan vannak, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy akár csak átmenetileg, néhány száz kilométerre éljenek a mostani otthonuktól. Az is az életkészségektől függ, hogy valaki mennyire sikeres az állásinterjún, felvételi beszélgetésen. Az ilyen helyzetekben ugyanis az iskolai végzettség már régen csak a belépő ahhoz, hogy a megpályázott állást megkapjuk. Legalább ennyit nyom a latban a fellépés, a testbeszéd, a kommunikáció, az önbizalom, a jó tárgyalókészség, a problémamegoldó készség, a kreatív gondolkodás, a motiváció, a másokkal való együttműködésre való hajlandóság, stb. bővebben tanulasmodszertan.hu