(Marcsi Németh)Hajszálpontos indulás reggel 6 – kor. Roland, Kata, Lobi, Sára és én.
A nap ereje már érződik. Fáradt, álmos, punnyadt társaságként jellemezném magunkat
Jobban belegondolva a gombóc már ott volt a torkomban. Pedig nincs tét, nincs verseny, nincs vesztenivaló, ez csak egy edzés. Mégis kihívás, megmérettetés, terhelés, és kicsit vagy nagyon, de fájni fog. Félelem az ismeretlentől.
Edelényt követően a táj egyre szebbé válik. Félig nyitott szemünkön át is eléri az ingerküszöbünket. Levendula kék virágos mezők, pipacsok, löszfalban otthont teremtő parti fecskék, lágy vonulatok, békés, gyönyörű vidék.
Hét órára Aggteleken vagyunk. Öltözködés közben Roland még felvázol néhány menekülési útvonalat (barlangtúra, töltött lángos, haza), de lassacskán elkészülünk.
Előző nap összefutottam Csabával, aki röviden így jellemezte a túrát: „Rosszak a jelzések.” Ezen felbuzdulva kértem Sárától Gömör – Tornai – karszt térképet. Roland is hozta a magáét, de sajnos mind a kettő a 45 dekás, lapozós fajta volt. Szóval, nem vittük magunkkal.
Nevezés, camelback és kulacs feltöltés után 7: 32 – kor rajtoltunk.
Utunk kapásból a barlang feletti kilátóhoz vezetett, majd az ördögszántásos ösvényt követően a Kecső – patak völgyében haladtunk tovább. Jósvafőre érve kicsit nehezen találjuk meg a sárga jelzést, aztán a Szabó – kút nyelője helyett a barlangkutató állomás épülete mellett ereszkedtünk le a Tohonya patak szurdokába. Minden rendben, de ez 2 – 3 km többletet jelent, és lassan kapizsgálni kezdjük, mire is alapozta véleményét Csaba.
A Tohonya Tanösvény panorámája nyugodtan versenyezhet a világ legszebb tájai címért. Olyan gondozott és tiszta környék, hogy az ember azt várja mikor botlik bele egy Ausztria feliratú táblába.
Újra Jósvafőre érve kiadósan frissítünk (szörp, ásványvíz, kókuszos csoki, csapvíz). Majd a helybéliek rutinjával kanyarodunk a kék jelzésre (úgy másfél órával ezelőtt ezt már „megnéztük” magunknak). Fel a temetőbe, le a Tengerszem Szállónál, ahol éppen esküvői előkészületek zajlanak. Kinek – mi jut eszébe? Rolandnak meg nekem nem esett jól a frissen sültek szaga, Kata bármikor tudna enni, Lobit meg nem nagyon hallottam.
Kocogunk tovább: Tengerszem – tó, Vörös – tó, Medve – sziklák, Vörös – tó barlang bejárata. Ezt követően – különösen az előzmények tükrében – egy nem túl kellemes szakasz következik. Gyakorlatilag egy kört kell abszolválnunk, melynek lényege, hogy felmenjünk a
Pitics – hegyre és elmenjünk a legtávolabbi ellenőrzőpontig: az Éger – turistaházhoz (ahol természetesen miskolci bringások frissítenek). Ez a kör végig erdőben vezet, amit kisebb – nagyobb, szúrós és kevésbé szúrós ligetek tesznek változatossá, olykor az utat is benőve.
Sokat bosszankodunk a jelzések miatt. Még jó, hogy négyen vagyunk, (bár Katán nincs szemüveg), mert így valamelyikünk mindig ép időben kap el egy – egy információt. Roland éppen elbizonytalanodott, hogy már rég nem látott jelzést, erre odamentem az út szélén álló fenyőhöz és felemeltem az ágait. Ott volt a jelzés az ágak alatt a kövön.
A Béke – barlang bejárata felé tartva a Kata – Lobi páros elfut tőlünk, így kettecskén kocogtunk be Aggtelekre, de jobbról (egy közkút felől) ismét feltűntek Lobiék.
A cél az általános iskolában van: 13: 18 a vége.
Innen még van egy sétánk a barlang bejáratával szemben lévő parkolóig, ahol az autót hagytuk.
Összefoglalva: Itiner: 10/3
Jelzések: 10/5 (különösen a MátraTrail után)
Táj. 10/12
Vendégszeretet, szervezés: 10/9
Edzés: 10/10
Kata botlásai: 14/esés: 0
Tetszik, hogy nincs szalagozás (szemetelés) bazi nagy nyilak a fákon, de egy picit haladni kellene a korral. Az itinert és a térképet fel lehetne tölteni a versenykiírás mellé (Mátrabérc, Téli Mátra, Less Nándor Emléktúrák), és akkor mindenki számára adott a lehetőség, hogy fejben készüljön egy kicsit. A jelzéseket gyakorlatiasabban kellene felfesteni. Használni a természet adta lehetőségeket (sziklákat). Vagy több útjelző táblát, oszlopot, karót kitenni, és megnézni, hogy vajon a másik irányból is ugyanúgy látszik – e.
Magamról:
Nem tudom jól kezelni a meleget. Lelassít. A Mátrában is ez volt a legnagyobb problémám, most bot nélkül futottam, és szél is volt. Mégis.
A túra egészére és másnapra is következő az érzésem: nem vagyok jól, de rosszul sem.
Megoldandó probléma, hogy szombat előtt 2 – 3 napig nem tudtam enni. Nem tett padlóra, de nem tett velem jót.
Furcsa kettősségek.
Kellemes kaland volt és örülök, hogy ott lehettem. Tökéletes edzés volt, hiszen van mit tanulnom belőle. Ugyanakkor bánt, hogy a „csapatom” nem igazán futott ezen a hétvégén. Mégis bízom abban, hogy szerzett tapasztalatokkal Őket is jobban tudom majd segíteni.
Hazafelé autózva még sokkal szebb a táj. A zivatart elkerüljük, előttünk tűzoltókocsi halad, a benne ülők habpartit csináltak gyereknapra. Egymás szavába vágva nevetünk, régi emlékeket idézünk. Nincs gombóc a torkunkban, csak némi fáradtság a combunkban.
Marcsi Németh