Mi azonos a bomlott elméjű római császár, Néró, és a „szerzett jogaik elvétele” miatt fenyegetőző, utcán hőzöngő rendvédelmi dolgozók között? Az, hogy valamennyien szeretnek tüzeskedni. Pedig a gyufa nem játék, gyerekek. Apátok ezt nem mondta annak idején? Hát, akkor épp ideje, hogy megtanuljátok. Amíg nem késő.
Rendőri erőszak láttán mindig görcsbe rándul a gyomrom. Igen, működnek a régi  reflexek. Amikor az agyilag átmosott, (már, amelyiknek volt egyáltalán) kádárhuszárok (frászt voltak ők huszárok, hol voltak ők Rákóczi, vagy Bottyán apánk lóra termett, deli vitézeitől?) grasszáltak szúrós szemekkel az utcákon, és csak arra a percre vártak, hogy lecsaphassanak valahol. Valakit, valakiket. A rendszer ellenségeit, ugyebár. A Fradi B közép tagjait, az ötvenhatot forradalomnak nevezőket, a beat koncerteken hangoskodókat, a hosszú hajú „nyugatimádókat,” az értelmiség azon részét, akik nem igazán hitték el a gulyáskommunizmus mindenhatóságát. Mindenek voltak ezek a jól kikeményített srácok, csak a rend őrei nem. Pribékek voltak, a párt utasításit szolgai módon, gondolkodás nélkül végrehajtó verőlegények. Nem véletlenül utálta őket a nagy többség, és nem véletlenül születtek örökbecsű viccek a szellemi képességeikről. A jó büdös francot sem őrizték, – a diktatúrán kívül – nem is volt rá szükség. A kitelepítések, kitiltások, rendőri felügyelet, lakhelyelhagyási tilalom, útlevél bevonások idején? Hagyjuk már ezt a „Akkor sem volt minden egyenruhás olyan” süketelést. De, kevés kivételtől eltekintve, olyanok voltak. És még olyanabbak. Különben ma is élnének a titokzatos körülmények között elhunyt Elbert Jánosok. Ugye, ti, akik most hosszú lapítás után olyan nagyon veritek a nyálatokat, nem tudjátok ki volt Elbert? Erről van szó. Parancsra mindent, igaz fiúk? A lelkiismeret meg le van szarva. Volt egy pillanat, valamikor ’89 ősze és ’93 között, amikor kényszerből, az elszámoltatástól való félelemből sürgősen pályát módosítók helyett jött egy új, nagy reményekre jogosító generáció. Akik tudtak udvariasak (is) lenni, és kezdtek hasonlítani azokhoz a civilizált (nem Lukasenkó szerű diktátorok által vezetett) országok rendőrségéhez, ahol a rend őre nem ellenség, hanem a tisztességes emberek szemében, segítő barát. De, sajnos ez az idilli állapot azonnal megszűnt, midőn egy volt ÁVH-s keretlegény telepedett rá az országra, és ugye, amilyen a mosdó… És ettől a perctől kezdve minden visszazökkent a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy az országban katasztrofális mértékben beindult a szervezett bűnözés, ám erre már nem volt orvossága a balliberális kormányzatnak. Meg a rákövetkező népnemzeti csapatnak sem. Ami ezek után jött, az pedig tényleg a szakmai, erkölcsi mélység olyan szintre süllyedése volt, amit józan gondolkodású ember el sem képzelhetett addig. A 2006 őszi, – mind inkább beigazolódni látszódóan – politikai megrendelésre kiprovokált rendőrterror, brutális embervadászat, a legújabb kori Modern Pimpernel újraforgatott változata, végérvényesen aláásta a rendőrség, átmenetileg még meglévő tekintélyét és tiszteletét. Pedig akkor, ha a szívetekre hallgattok, és Szophoklész után szabadon ” a bennetek lévő emberi parancs felülírja az istenit”, és egy szűk elit helyett a hazátokat szolgáljátok- véditek, bizony másképp alakult volna minden.
Így viszont ne számítsatok megértésre, a társadalom együttérzésére. ABC sorrendben fel lehetne sorolni a szakmákat, ahol az azt művelők megérdemelnének sokkal több pénz, és idő előtti nyugdíjba vonulást. csak, hogy a nincsből, nem lehet adni. Világos? Olvasom a különböző helyeken kommentelők írásait, csúsztatásait, ostoba hasonlatait. Való igaz, New Yorkban a tűzoltók és katasztrófamentők után a rendőrök élvezik a legnagyobb megbecsülést. Joggal. Csak, a NYPD hős rendőrei menteni indultak, akár életük árán is a WTC robbanásakor, és nem fordultak saját véreik ellen. Ez a nagy különbség, tisztelt uraim. Végezetül szíves figyelmetekbe ajánlanék egy nagyon közeli példát. Romániában (már a demokratikusnak nevezett érában) előbb a bányászokkal verették szét a jogokért protestáló magyar kisebbséget, majd a reformokat követelő bukaresti egyetemisták tüntetéseit. Majd amikor ugyanezen bányászok, bérük emeléséért szintén hallatni akarták a hangjukat, állig felfegyverkezett rendőrök ütötték őket a földig, s hogy kerek legyen a történet: később az elégedetlenkedő (korábban lelkesen megdicsért) rendőrökkel szemben a hadsereget vetették be, amikor azok utcára vonultak. Elgondolkodtató kis történelmi áttekintés, nem? Tehát, ne játszatok a tűzzel!