A magyar labdarúgás történetében egyszer , egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy vidéki munkásváros csapata egyedül képviselte hazánkat az európai kupaküzdelmekben, miközben hét-nyolc játékost adott a sorsdöntő mérkőzéseket vívó magyar olimpiai válogatottnak.

A végére elfogytak, akár a

  gyertyaláng. De ezt a régi fényt sohasem lehet elfelejteni.

 

Az 1970-es évek végét írtuk, azokat az időket, amikor külföldi szaktekintélyek is elismeréssel nyilatkoztak a magyar fociról. A mai nagyfőnök, Sepp Blatter, akkoriban a FIFA fejlesztési programjának vezetője volt: ” A magyar válogatott játéka engem az 1974-es holland csapatéra emlékeztet. A világbajnokságon az első

  három hely az NSZK, Olaszország és Magyarország között fog eldőlni.” A szép emlékű Magyarország-Bolívia meccs után, a Népstadionban volt ez a véleménye Blatternek. De Ally MacLeod skót szövetségi kapitány az 1978-as VB végeredményét firtató kérdésre azt válaszolta, szerinte a magyarok lesznek az elsők, megelőzve Hollandiát és Brazíliát. Azóta tudjuk, sajnos Argentínában sem lettünk világbajnokok. Sőt! A totális kudarcnak elkönyvelt világbajnokság okozta felháborodás nemcsak a minden idők legtöbb válogatott meccsét levezénylő szövetségi kapitányt, Baróti Lajost sodorta el a válogatott éléről, de széthullott az a csapat is, amit az ősz mester hosszú időn keresztül építgetett. Nyilasi 1979 októberében bejelentette a visszavonulását, Törőcsik autóbalesetet szenvedett. Mások, korábbi alapemberek, soha még a nemzeti tizenegy közelébe sem kerültek. Az 1978-as nyári VB-t követő Európa bajnokság selejtezőin kiderült: a csoportkörből nem mi, még csak nem is a szovjetek, hanem a görögök mennek tovább.

 

Presztízskérdéssé vált az 1980-as moszkvai olimpiára való kijutásunk. Az 1978-ban MLSZ elnökké választott Szepesi György természetesen érezte a közvélemény nyomását, ezért a lehető legkockázatmentesebb megoldást választotta: szövetségi kapitánynak azt a dr. Lakat Károlyt nevezte ki, aki minden idők legeredményesebb labdarúgó edzője volt az olimpiai szerepléseket tekintve, hiszen aranyat hozott el Tokióból(1964) és Mexikóvárosból(1968). Az ekkor hatvanadik évébe lépő Lakat, polgári foglalkozására tekintve magyar – történelem szakos tanár, nagy vehemenciával látott munkához. Első nyilatkozataiban a FIFA vezetőinek hozzá nem értését kárhoztatta, hogy miképpen merészelték ezek az emberek a többszörös olimpiai győztes magyar válogatottat a csoport-selejtezők előtt külön pótselejtezőre kényszeríteni. Ráadásul a románokkal párba állítva.

A mestert nemcsak a teljesítménykényszer, az idő is szorította. A csapatépítésnél, nyilatkozta, nem jöhettek számításba a VB-én szerepelt (leszerepelt) újpestiek és fradisták. Mivel a válogatott hamarabb összeállhat, ha a gerinc, azaz öt-hat meghatározó játékos egy klubban játszik, még a Honvéd is szóba jöhetett. Ám Gyimesi, Paróczai, Lukács, Nagy A., Weimper közül többen éppen a klubcsapatukból is ki-kimaradoztak, ráadásul példátlan sérüléshullám söpört végig a kiszemelteken. És dr. Lakat döntött: a bajnokságban szárnyaló, az 1977-ben még a Magyar Népköztársasági Kupát is megnyerő vidéki gárdára, a Diósgyőrre építi a magyar válogatottat.

De kik voltak ezek a fiúk ? És ha volt, mi volt a titkuk?

A miskolci vasgyárba, korabeli, leánykori nevén a Lenin Kohászati Művekbe 1977-1978-ban éppen dőlt az állami pénz. Tízmilliárd forintos beruházás kezdődött a Kombinált Acélmű építésével. Mekkora ennek a pénznek a nagyságrendje? Mai értéken számolva körülbelül megegyezik a budapesti 4-es metró legutóbb publikált, több százmilliárd forintos bekerülési költségével. Ezek a tények azért fontosak, mert a hetvenes években nem lehetett függetleníteni a Diósgyőrnek, mint labdarúgó szakosztállyal is rendelkező sportegyesületnek a sorsát a gyártól. A megyei pártlapban, az Észak-Magyarországban az LKM párbizottságának a titkára, Majtényi Lajos úgy nyilatkozik a csapat teljesítményét értékelő cikkben 1976 kora nyarán, mint aki „felügyeli az egyesület” munkáját. El is mondja szépen a 20 ezres kollektíva nevében, bizony többet várnak a csapattól. Szó, ami szó , mondókájának volt némi alapja.

Az 1974-től ismét NB1-es DVTK az ekkor Salgótarjánból ideérkezett Szabó Géza edző irányításával borzalmas tavaszt produkált. Az őszi hatodik helyet nem hogy nem tudták megtartani a fiúk, de egy 14 meccses nyeretlenségi sorozatot produkálva, stílszerűen a 14. helyen landoltak a bajnokság végén. Csak azért nem kellett osztályozót játszaniuk, mert az OTSH elnöke utasítást (!) adott ” a labdarúgás bajnoki rendszerének átszervezésére és 18 csapatossá tételére, tekintettel arra, hogy hazánk nagy településeinek egy csoportja nem tud eljutni az NBI-ig. Az elmúlt 3o év változásainak, labdarúgásunkban is tükröződnie kell.” A Diósgyőr így biztosan maradt az első osztályban. Köszönet érte Buda Istvánnak. Ám a DVTK-nál kitört a vihar. Nyilatkozatok jelentek meg arról, hogy Szabó túledzette a csapatot, edző és játékosok között nem volt megfelelő az összhang, a játékosok fegyelmezetlenek, néhányan a kelleténél is többet engednek meg maguknak, pályán és azon kívül is. Szabó Géza viszont azzal védekezett, hogy „itt mindenki ért a labdarúgáshoz” , a viták közepette pedig szétesett a szakosztályvezetés. A megyei lapban többször kárhoztatják az edzőt, hogy például a Videotonos Kovács Ferenccel ellentétben, Szabó „nem játszat sablonokat” – értsd begyakorolt játékelemeket – a csapattal. Jellemző a korra, hogy a diósgyőri tréner még az MLSZ edzőbizottságának az elnökétől, Száger Györgytől is kap a fejére. A sportnapilapban szó szerint az hangzik el, hogy a miskolciaknak nem kellett volna Szegedre menni edzőtáborozni a télen, amikor borsodban is minden feltétel adott volt a jó munkához…

Szabó némaságot fogad, jó ideig nem nyilatkozik a megyei lapnak. Korholják is tovább: „nálunk az információ nem magántulajdon” írják nem éppen kedveskedve – de ő, építi tovább csapatát. 1977-re, már évek óta együtt játszik Veréb – ő ifista korában került Diósgyőrbe -, az ereje teljébe érkező,1948-as születésű középhátvéd Salamon – a legjobb magyar hátvéd, ahogy edzője szokta jellemezni – a szintén harminc körüli beállós Váradi, és a villámgyors szélső Fekete.( Fekete Laci a 12 perces Cooper teszt ideje alatt 3550 métert tudott futni, négyszázon 54 másodperc volt a legjobbja. ” De a Borostyán Misi 100-on még engem is lever” – mondja egy régi interjúban az azóta elhunyt játékos egykori szélsőtársáról, aki sajnos, már szintén nincs közöttünk.) Ők, négyen-öten tartoztak az idősebbek közé az1974 őszén a csapatba érkezett, egyébként páratlan játékintelligenciával megáldott Kutasi László baloldali védővel egyetemben. A Szabó Géza által „középkorúaknak” nevezett játékosok, Tatár, Oláh, Görgei, Szabó kapus, szintén játszottak már a másodosztályú vasgyári csapatban is. Borostyán még tizenéves korában, 1974-ben mutatkozott be már az NB1-ben csakúgy, mint Szántó Gábor, aki 1976-ban tette ugyanezt. Az irányító-középcsatár szerepkörét betöltő Fűkő, a Teodoru testvérek és a középpályás Kerekes tartozott még a hetvenes évek végi diósgyőri aranycsapatból a fiatalok közé. Jellemző momentum egyébként az 1976-ban majdnem megbuktatott Szabó Gézáról és edzéseinek fizikai hatékonyságáról, hogy játékosai rendszeresen az élen végeztek a korban a labdarúgók számára kötelezővé tett téli mezei futóversenyen. 1977-ben például a Borostyán-Fekete-Tatár-Szántó-Feledi-Oláh diósgyőri hatos nyeri az NB1-es csapatok versenyét.

De vissza a csapatépítéshez! A sikerei csúcsára érkezett edzőt 1979 tavaszán a Népsportban Zsiday István faggatja a Diósgyőri titokról. A tréner két dolgot említ. Elsőnek a csapat gerincének az állandóságát emeli ki, a sok esztendős együttes küzdelmet. A második „titok” azokban az emberi tulajdonságokban rejlik, amelyek játékosait jellemzik: aminek következtében ez a három játékos-generáció egymást erősíti a pályán. Nyilvánvaló, az 1976-os mélyponton ezt talán nem teljesen így látta az edző. De. A következő évtől kibontakozó páratlanul sikeres szereplés egyik oka viszont éppen az ő, ebben a nehéz időszakban is megmutatkozó, rendíthetetlensége volt. Tovább árnyalja a vezetőedzőről kialakított mai képet, ha leírjuk: az előbb említett interjú készítésének idején a már kupagyőztes edző, a feleségével és két gyerekével még mindig egy munkásszállóban lakott. A gyártól nem messze…

Az első nagy sikert hozó 1977-es esztendőnek a DVTK a szokott feltételekkel vág neki.

A csapatnak 35 igazolt felnőtt játékosa van, az ifiknél 38-an, a serdülőknél107-en fociznak. A főfoglalkozású edzők száma 4, mellékállásban 9-en dolgoznak a labdarúgókkal.

A pályák száma 4, kettő füves, kettő salakos. Ezek a számok teljesen átlagosak, nem sokban különböznek a hetvenes évek végén, az NB1 más csapatainál tapasztalható adottságoktól.( Érdekes, hogy például a Honvédnak, a Videotonnak, a MÁV Előrének ekkor összesen egy füves focipályája volt.) A vasgyáriak számára nehezen indult be az ősz, megint volt egy öt meccsből álló rossz sorozatuk, ám a tavasszal végül a 10. helyre tornázták fel magukat a tabellán. Baróti Lajos szövetségi kapitány, szokása szerint, a téli felkészülés idején mindegyik(!) NB1-es csapatot felkereste, és egy teljes edzésnapot végignézett. Diósgyőrött is járt. Méghozzá vonattal. A nap végén a helyi sajtónak nyilatkozva, kicsit talán pikírten, Szabó Gézát jó pályaedzőnek titulálta. A bajnoki szezon befejeztével körmérkőzéses formában bonyolították le az MNK döntőjét. A három nagy mellé,Vasas, FTC, Újpest, negyediknek, nagy meglepetésre a Diósgyőr érkezett. Totális körbeverések után, – DVTK-Újpest 4-1,FTC-DVTK 3-0,Vasas-FTC 5-0,Vasas-Újpest 3-5- a DVTK-Vasas döntő következett.

A négyes döntőnek otthont adó Heves megye városai közül ezúttal Hatvanban játszott a Diósgyőr, a borús, esős idő ellenére 7 ezer néző előtt. A kiegyenlített küzdelem Tatár szemfüles góljával 1-0-s vasgyári győzelemmel zárult, és bekövetkezett a klub 68 esztendős történetének legnagyobb diadala. Kupagyőztes lett a csapat, indulási jogot szerzett a Kupagyőztesek Európa Kupájában! Szabó Géza a Népsportban a csapat sajátos stílusáról, az „altató stílusról” beszélt. Ennek során, szól a nyilatkozat, ” a legjobb magyar hátvéd”, Salamon vezetésével védekezik a csapat, az összes középpályás közreműködésével. Aztán a korszerű beállós játékot bemutató, a támadásokhoz rendre gyorsan felzárkózó Váradival egyetemben úgy támad a Diósgyőr, hogy a villámgyors szélsők mögé fel kell zárkózniuk a szélsőhátvédeknek is. „A csapat legnagyobb erénye, a hajtás és a lelkesedés. Mi nem állunk nagy nevekből, nincs olyan játékosunk, aki egyedül mérkőzéseket képes eldönteni. Kimondatlanul is totális futballt játszunk.”

A születő új magyar élcsapathoz az MLSZ sem tudott felzárkózni. A döntő után elfelejtették átadni a kupát, erre jó három hét múlva, július 12-én, a Lenin Kohászati Művek vendégházában került sor. Ide sem jött el a szövetség elnöke, csak egy elnökségi tag, aki össze-vissza hablatyolva – nem tudták, ki fog nyerni(!) és ezért nem vitték Hatvanba a kupát – próbálta védeni a védhetetlent. Eljött viszont ünnepelni a Miskolc város pártbizottságának az első titkára, továbbá Rózsa Kálmán tanácselnök, Dr Szeppelfeld Sándor az LKM és Dojcsák János, a másik nagyüzem, a DIGÉP vezérigazgatója. A megyei titkár , Deme László, ünnepi beszédében annak a reményének adott hangot, hogy a DVTK labdarúgó csapatától további szép játékot és jó küzdelmeket láthat Miskolc város sportszerető közönsége… A kupát ezután egyébként a Centrum áruház kirakatába vitték – Miskolc láss csodát! Szabó Géza pedig csak azért is, a nyári szünet végeztével Csongrád megyébe vitte alapozni kupagyőztes csapatát…

Az új 1977-78-as bajnokság kezdete után nem sokkal, szeptember 14-én, külön repülőgéppel Isztambulba utazott a csapat. Az első kupaellenfél, a Besiktas edzője, Milotunovics a Milliyet című török lapban önbizalommal telítve nyilatkozott: „A DVTK a Besiktas fogára való falat lesz.” Tulajdonképpen félig igaza lett, hisz az örömtüzeket gyújtogató, húszezer török fanatikus csapata ellen a diósgyőriek félszeg társaság benyomását keltették – mondta egyébként ugyanő, miután 2-0-ra legyőzték a magyarokat… De csak azért lett félig igaza a jugoszláv trénernek, mert a felújított vasgyári arénában ugyancsak húszezren gyülekeztek a visszavágóra, és itt aztán mindenről szó lehetett, csak éppen diósgyőri félszegségről nem.

Oláh és Fekete két-két, valamint Fükő egy találatával szédületes vasgyári győzelem született.

Néhány nap múlva azonban kiderült, a Besiktas után igazi európai élcsapat lesz a következő ellenfél: a Hajduk Split. A horvátok akkoriban öt jugoszláv válogatottal rendelkeztek, köztük egy igazi világklasszissal, Surjakkal. Ráadásul az első meccset itthon kellett játszani.

Sikerült minimális előnyre szert tenni a 2-1-es győzelemmel, Tatár és az előrehúzódó beállós, Váradi szép góljával. A mindent eldöntő spliti visszavágóra a miskolci IBUSZ iroda is utat szervezett. A háromnapos túra 1977. november 1. és 3. között, félpanzióval, belépővel egyetemben 3300 forintba került. Markovics, a jugoszláv edző azt mondta a találkozó előtt, hogy ő arra számít a Diósgyőr 1-9-1-es felállásban veszi fel a küzdelmet. Nos, ehhez képest a 85. percig 1-1 – re állt a meccs. Ekkor a román bíró, a Népsport tudósítása szerint ” egy teljesen jogtalan tizenegyessel jutalmazta, a kiesésbe már beletörődni látszó splitieket.”

Hosszabbítás következett, majd 11-esek. 3-3-as állásnál, már a ki-ki szakaszban, az akkor 19 éves, az NB1-ben nemrég debütált Szántó a felső lécet találta el. Fekete Laci így kommentálta az eseményeket: „Olyan volt, mint amikor a magasugró átjut a 210 felett, aztán hátranéz, és a léc leesik.” Surjak nagyon sportszerűen azt mondta a Diósgyőr öltözőjében nyilatkozva (!), hogy ” Jobbak voltatok, de mi jutottunk tovább.” A megyei lap beszámolója szerint, a vendégek buszát körbefogták a hazai szurkolók és úgy skandálták:” Diósgyőr, Diósgyőr.” A csapat itthon, az 1977-78-as bajnokságot a 6. helyen zárta. Tatár bekerült a B válogatottba, bár Szabó edző szerint Salamon és Kutasi is egész évben válogatott szinten játszott.

Az 1978-79-es idényben csak a bajnokságra kellett koncentrálni, mert a Tyukodi tszcs csapata a kupából kiverte a találkozót kissé félvállról vevő MNK győztest… A koncentrációnak meg is lett az eredmény, mert bár a bajnokság elején becsúszott három vereség, de amikor a Kerekivel és Halmosival felálló Haladást november elején 6-1-re leiskolázta a DVTK, már lehetett sejteni; a csapat igencsak összeért. Boross Dezső a Népsportban „sajátos diósgyőri stílusról” beszél. A szakíró így jellemez: „A beállós, a két szélsőhátvéd, sőt néha a söprögető is segíti a támadásokat. A középpályásoknak ugyanakkor, ezért igencsak ki kell venni a részüket a védekezésből. Aztán az ellentámadásoknál szinte mindig a két szélvészgyors szélsőé a kulcsszerep.” A bajnokság végén az Újpest és a Fradi mögött fennállásának legnagyobb sikerét elérve a Diósgyőr lett a harmadik. Szabó edző, a szokása szerinti szerénységgel a megújult szakosztályvezetést dicsérte, meg annak örült, hogy sikerült egyben tartani a csapatot. ” A legnagyobb igazolásunk az volt, hogy Tatár nem igazolt el a Videotonba.” Egyébként a tréner számításai szerint utoljára éppen 15 évvel ezelőtt igazolt a klub az NB1-ből játékost!

Dr. Lakat szövetségi kapitány az írásunk elején említett megfontolások alapján, ezek után nem okozott meglepetést, amikor a románok elleni pótselejtezőre öt diósgyőri labdarúgót hívott meg az olimpiai keretbe. A románok igazi önbizalom növelő 2-0-át értek el az első találkozón Pitestiben. Szepesiék, tekintettel a csapatösszetételre is, Miskolcra hozták a visszavágót. Az MLSZ azt is elintézte, hogy a diósgyőriek teljesen kiszámíthatatlan módon cselező jobbszélsője, Borostyán, aki katonaság miatt egyébként a teljes őszi szezont kénytelen volt kihagyni, most játszhasson. A reklamálásért kapott eltiltását felfüggesztették. 1979 májusának legvégén, egy keddi napon, a nagy meccs előtti délutánon a tudósítók jelentették: 26000 ezer jegy kelt el. Szerdán 30000 ember zsúfolódott össze a lelátókon úgy, hogy sok helyen 3 sorban álltak, egymás mögött .Legendás a történet, hogy az egyik szektor felső soraiból egy hölgy le akart menni a mosdóba, de az összepréselődött tömegben szemernyi esélye se maradt. Könyörgőre fogta, erre a férfiak felkapták a fejük fölött, kézről kézre adva lejuttatták. A hölgy a kezdő sípszó előtt ugyanígy jutott a helyére.

A magyar csapatba nem került be a sérült Salamon, de Szántó, Kutasi,Oláh,Tatár, Borostyán és Fekete ott volt az arénában. A két szélsőnk szédületesen játszott, egy-egy gólt lőttek, ráadásul a jobbszélső Borostyán ballal, 15 méterről a kapufát is eltalálva bombázott a hálóba. A harmadik magyar találatot Kiss László érte el.

Magyarország-Románia 3-0, a selejtezőbe Magyarország jutott tovább.

A találkozó után a román edző azt nyilatkozta, ő még ilyen szélsőjátékot nem látott. Varga Béla, a Népsport tudósítója írja: „A kép sokáig feledhetetlen marad. A találkozónak már egy órája vége volt, de a diósgyőri szurkolók ezrei még mindig a játékosokat éltették.

Mindenkit megtapsoltak, aki csak kidugta a fejét a játékos kijáróból.” Szepesi György, a klub fennállásának 100. évfordulójára készített filmen meghatódva mondja: „MLSZ elnököt így még nem éltettek. A mérkőzés után hosszú percekig szólt az éljen Lakat, aztán az éljen Szepesi kiáltás.”

A bajnokság harmadik helye az UEFA kupában való indulási jogot jelentette. A románok elleni győzelem pedig azt, hogy Lengyelországgal és Csehszlovákiával küzdhetett meg az olimpiai válogatott a moszkvai olimpiai részvételért. A Diósgyőr a Rapid Wien ellen kezdhetett, míg a válogatott Wroclavban nyitott. Az ősz legelején Bécsben a miskolciak alaposan meglepték a vendéglátókat, hiszen az első néhány perc eltelte után letámadták a Rapidot. A 88. percben aztán egy már szokásosnak számító Borostyán elfutás után Fükő a győzelmet is megszerezte. A visszavágón némi könnyelműsködés után, „csak” 3-2-es győzelem született. Ám ezzel a továbbjutást jelentő győzelemmel más is bekövetkezett:

Diósgyőr lett a magyar labdarúgás központja. A többi magyar kupacsapat, a Fradi, az Újpest, a Rába ETO ugyanis mind kiestek már az első fordulóban. Az olimpiai válogatott wroclávi veresége után pedig két győzelmi kényszeres meccs következett, szintén Diósgyőrben. Az UEFA kupa második fordulójában az Anderlechtet búcsúztató Dundee United lett a soron következő ellenfél. A skótok el sem tudták képzelni, hogy a belgák után egy ilyen névtelen magyar csapat problémát okozhatna nekik.

.” A Diósgyőr nevének kiejtése jóval nehezebb, mint legyőzni őket.” – nyilatkozta menedzserük nem mindennapi sportszerűségről tanúságot téve. A vasgyári fiúk nemcsak az általuk még sohasem látott villany ágymelegítőkön csodálkoztak a Bruce nevű szállodában, hanem a találkozót beharangozó plakáton is, amelyen a lochnessi szörny volt látható Dundee-i mezbe öltöztetve .A skótok a találkozó elején óriási nyomás alá helyezték a diósgyőri kaput. Veréb, Salamon és Kutasi egymást múlták felül. A 89. percben Szántó előrevágott labdájával Fekete iramodott meg, és balról, laposan megszerezte a győztes gólt. Mr. David Litteyhna, a Dundee United alelnöke a klub vendéglőjében az egész vendégcsapatot meghívta egy italra. Mc Lavin klubmenedzser szerint ilyen eseményre az elmúlt 100 évben még nem volt példa. Salamon az öltözőben egy képeslapot íratott alá az összes játékossal. A szöveg szerint, ha Diósgyőrben nem harcolják ki a továbbjutást, mindenki abbahagyja a labdarúgást…

November 7-ét egész Miskolc, egész Borsod megye nagyon-nagyon várta. No nem a színpompás moszkvai díszszemle elmaradhatatlan tévés közvetítése miatt. A fiúkat akarták látni. Akik lehet, sport történelmet fognak írni, ha bejutnak a harmadik fordulóba. A játékosok már jó másfél órával a meccs előtt az öltözőben voltak, Oláh Feri hüledezve nézte a hömpölygő tömeget, majd megjegyezte: ” Még akkor sem voltak ennyien, amikor legutóbb Kloss Kapitány volt itt a SZÚR-on.” És elkezdődött.

Sokak szerint minden idők legszebb diósgyőri találatával indult a mérkőzés. Borostyán Szalaival játszott össze a jobb oldalon, majd miközben mindenki – a diósgyőri játékosok is – beadást vártak, a szélső ritkán látható látványos mozdulattal, éles szögből, a léc alá vágta a labdát. Az öltözőben, a 3-1-re megnyert mérkőzés után, a két gólt szerző Tatár tréfásan kérdőre vonta Borostyánt az elmaradt beadás miatt. Borostyán válaszolt: ” Mit vagy úgy oda Gyuri? Úgyis tudtam, hogy belövöm. „A meccs után, új rigmus született: „Tatár Gyuri megérkezett, kivertük a Unitedet.”

A bajnokság eközben természetesen zajlott, a DVTK váltakozó eredményeket produkálva a középmezőnyben tanyázott. És november 14-én jöttek a lengyelek. Dr. Lakat nyolc Diósgyőrit állított a kezdőcsapatba. Csak Baranyi (Videoton), Fekete (Újpest) és Kiss (Vasas) nem játszott Miskolcon. Ezúttal inkább a küzdeni akarás volt a győzelem közvetlen oka, mint sem a jó játék. Tatár és Kiss góljaival hozta a Lakat legénység a kötelezőt, így viszonylag nyugodtabban lehetett készülni az eddig veretlen Csehszlovákok ellen. A kezdőcsapatban ezúttal is nyolc(!) diósgyőri:Veréb, Salamon,Kutasi, Szántó, Oláh, Tatár, Borostyán és a hazai Fekete Laci. Ez Veréb meccse volt. Havranek, a vendégek szakvezetője, szomorúan jegyezte meg: „Verébnek ezen a mérkőzésen egyszerűen nem lehetett gólt rúgni.” A három nullás hazai győzelemmel zárult találkozón a már jelentős hátrányba került vendégek a mérkőzés hajrájában mindent elkövettek legalább a szépítésért. Veréb csak a 70. és a 77. perc között háromszor hárított elképesztő bravúrral. Szepesi boldogan értékelt a 90 perc után.

” A három diósgyőri selejtező meccsen 8 gólt rúgtunk, és egyet sem kaptunk. Ebben az eredményben benne van csapatnak és közönségének az egymásra találása és összefogása.”

Ám a fiúknak továbbra sem volt megállás. Következett az UEFA harmadik fordulójában a nyugatnémet élcsapat, a Kaiserslautern, benne a világhírű svéd Hellströmmel és a világklasszis, sokszoros német válogatott Briegellel. Négy nappal a válogatott összecsapás után és hárommal a Fradi elleni bajnoki előtt ezen az akadályon elbuktak a piros-fehérek. Bár most is vezetést szereztek már a 14. percben, de Fükő gólját a görög bíró nem adta meg. 0-2 lett a vége. A bajnokságban négy vereség következett egymás után, még az 1979-es év végéig.

Utoljára elég megalázó módon a Salgótarján ellen…Kaiserslauternben, a visszavágón, 1-6 lett a végeredmény. Szabó Illés, a Népsportban, Búcsú, mentségekkel címmel valóságos nekrológban számol be a történtekről. Hogy szegény Borostyán 0-0-nál, miután négy németet kicselezett, a 16-oson belül egyszerűen elcsúszott. A Kaiserslautern első gólja jogtalan tizenegyesből, a harmadik öt méteres lesről született, aztán összezuhant a csapat…És tulajdonképpen így is maradt. Szabó Géza a miértekről nyilatkozva többször elmondta, hogy a fiúk ezt a háromszoros terhelést pszichikailag eddig bírták. Tovább nem. A bajnoki mélyrepülés után – 12. lett a bajnokságban a DVTK- az áprilisi prágai visszavágón Lakat kihagyta Verébet – ezt a csehek a meccs előtt nem akarták elhinni, azt hitték, valami megtévesztés van a dologban -Borostyánt, Oláht és Feketét. A magyaroknak a döntetlen is elég lett volna, ám 3-2-es vereség lett a vége. A Diósgyőrben 3-0-ra kiütött Csehszlovákok aztán Moszkvában megnyerték az Olimpiát.

A csapat 1980-ban a Vasast megverte az MNK döntőben és még elhódította a kupát. A Celtic elleni sima kiesés (0-6,2-1), a bajnokságban tovább tartó bukdácsolás jelezte: egy korszak véget ért. A Tanár úr, Dr. Lakat Károly ezt mondta egykori játékosairól: „Kezdetben nem gondoltam, hogy ez a csapat lesz a bázisom. Ez az együttes semmivel sem tudott többet, nem volt jobb, mint az élvonal másik hat-hét csapata. Erkölcsileg, küzdőszellemben azonban feltétlenül felette állt a többieknek. Három fronton kellett helytállniuk, mégis vállalták. Akkor estek össze, amikor az már a saját ügyük volt.”

(Megjelent, a Magyarság című folyóirat 2010. márciusi számában.)