Kinek a dolga megtanítani az életkészségeket a gyerekeknek? Mit tehetnek mindezért a szülők? Nem kétséges, hogy ezen a téren a legtöbbet otthon tanuljuk, mégpedig attól a perctől, amikor a világra jöttünk. Ahogy a szülők élik a mindennapi életüket, ahogy bánnak egymással, a többi családtaggal, ahogy viselkednek a közértben, az autóban, a munkájukban, az mind beszivárog és kitörölhetetlen nyomot hagy a gyerek személyiségében, mintát ad az életben követendő megoldásokhoz.
A bácsi dühös vagy szomorú?
Persze, mindezt lehet sokkal tudatosabban is tenni, és átadni, bár ehhez a szülőknek is önismeretre és bizonyos esetekben változásra, fejlődésre van szükségük. Az első lépés ezen az úton, ha segítünk gyermekünknek felismerni, megérteni, rendszerezni az érzelmeit. Egészen korai életkorban el lehet kezdeni játékosan felfedezni az érzelmek és azok kifejezésének összetett világát, a kicsikkel, pl. magazinokból vett képekkel is gyakorolhatjuk az arcokon az érzelmek felismerését. Az is nagy hatással van a gyermek életkészségeinek fejlődésére, hogy szülei miként birkóznak meg saját érzelmi, indulati életükkel. A melegséget és ragaszkodást szabadon kifejezni tudó szülők olyan gyerekeket tudnak nevelni, akik ugyancsak szabadon tudják kifejezni érzéseiket.
De, az élet nem csak harmonikus és szép pillanatokból áll, hanem kisebb-nagyobb konfliktusokból, negatív érzelmekből is. Ha a családban jó a légkör, akkor a gyerek ellenállóbb lesz a negatív hatásokkal szemben. Tegyük nyilvánvalóvá gyermekünk számára, hogy nincsenek elfogadhatatlan érzések, csak elfogadhatatlan tettek. Az érzések, ha elfojtjuk őket, nagyon sok bajnak a forrásai. Sok szülő retteg attól, hogy teret engedjen a családi veszekedéseknek, mondván, ez kárt tesz a gyermekében. Pedig a szülők, és a többi családtag konfliktusa, akár hangos veszekedése mindaddig nem jelent problémát, amíg a gyerek a konfliktus megoldásának is szemtanúja, vagy résztvevője lehet. Ha a gyerek azt látja, hogy a felnőttek heves csaták után is közös megegyezésre tudnak jutni, hogy megélhetik a dühüket is, de képesek pozitív érzéseket is közvetíteni egymás felé, akkor nem rendül meg a bizalma, és a saját társas készségei is fejlődnek.
Mire tanít a horgászat ?
A nyári szünetben, jó esetben hosszabb időt töltünk együtt gyermekeinkkel, és ez lehetőséget teremt arra, hogy segítsük őt az életben szükséges megküzdési módok elsajátításában. Sokszor a legegyszerűbb helyzetek a legjobb tanítómesterek. Ha együtt horgászunk a gyerekkel, türelmet, kitartást és optimizmust leshet el tőlünk – optimizmust, hogy jön a hal. De, ha mégse jön, akkor abban mutatunk neki jó vagy rossz példát, hogy miként kezeljük a csalódást, vagy frusztrációt. Ennél kicsit keményebb lecke, hogyan tárgyalunk a közlekedési rendőrrel, ha valamilyen szabálytalanság miatt leállított az út szélére. Gyermekünk szivacsként szívja magába a rendőrrel folytatott tárgyalás stratégiáját, és azt, hogy mit kezdünk az indulatunkkal, ha a végén mégis csak büntetést kell fizetni.
Ha családi kerékpár túrát teszünk, a felnőtt korban is fontos sportolásra adunk mintát. Ha figyelmesen és őszinte érdeklődéssel meghallgatjuk a gyerek beszámolóját valamilyen számára fontos eseményről, vagy problémáról, akkor az empátiát tanítjuk neki. Ha a család anyagi gondokkal küzd, a nagyobb gyerekeket célszerű belevonni az ezzel kapcsolatos beszélgetésekbe. Növeli önbecsülésüket, ha azt látják, hogy a szülők érettnek tartják őket erre, és jobban megértik, elfogadják a nadrágszíj szorosabbra húzását, ha ismerik a hátteret. A titok, a fájdalmas, kínos dolgok elhallgatása a gyerek elől, sokkal nagyobb kárt okoz neki, mint amitől megvédeni akartuk.
Akik ellenállnak a csábításnak
Befejezésül álljon itt egy tanulságos kísérlet, amely arról szól, hogy már négy esztendős korban látszik egy gyereken, milyen az önkontrollja és megküzdési stratégiája. Ilyen korú gyerekeket az elé a választás elé állítottak, hogy ha türelmesen ki tudnak várni egy hosszabb időt, anélkül, hogy megennék a felkínált édességet, akkor jutalmul ugyanabból, dupla adagot kapnak. A vizsgált gyerekek kétharmada tudta megállni, hogy ne egyen az édességből. Érdekesség, hogy azok, akik ellenálltak a csábításának, változatos stratégiákat használtak, például eltakarták a szemüket, hátat fordítottak az édességgel teli tálnak, vagy énekléssel terelték el a figyelműket.
Tíz évvel később, az után követésnél azt találták a kutatók, hogy a csábításnak ellenállók kamaszkorukban kevésbé mutattak dühkitöréseket, fejlettebb volt az érzelmi intelligenciájuk, és a társas készségeik. tanulasmodszertan.hu