Pocos, az örökös fürdőigazgató .
Elment Delneki Miklós, aki soha nem viselt igazgatói címet, s akit mégis „örökös fürdőigazgató” címmel tüntettek ki a miskolci emberek. Itt hagyott minket „Pocos” (hiszen szinte mindenki így ismerte), aki briliáns humorával, mély életbölcsességével széppé és színessé tudta varázsolni ronda, szürke hétköznapjainkat.
Gyerekkoromtól kötődöm a miskolci fürdőkhöz. Úsztam, vízilabdáztam, a szabadidőmet pedig a strandokon töltöttem. Nyolc éves lehettem, amikor megismerkedtem Delneki Miklós bácsival, az akkori fürdőigazgatóval. Mai szemmel akkor ő még fiatal volt, harmincas évei derekán járhatott, de már akkor is legendák övezték. Híres-hirhedt mondatait ma is gyakran idézik. A szobája ajtaja felett például egy tábla lógott, melyen ez állt: „A protekció csak a felvételig tart, utána már dolgozni kell!”. Szállóigévé vált az idegeskedő kollégák nyugtatására használt mondata is: „Sz@rt ér a harag hatalom nélkül!”. Számomra akkor Ő volt a nagy, a mindentudó, a fürdők ura, s gyerekként az volt a vágyam, hogy egyszer én is fürdőigazgató lehessek.
Eljött az az idő, a sors úgy akarta, hogy pár éven keresztül én vezethettem Miskolc város fürdőit. Delneki Miklós bácsi, a legendás „Pocos” természetesen mellettem volt, tanácsadóként segítette munkámat. Nem tudom, hogy csinálta, de Őt a világon mindenütt ismerték. Mindegy volt, hogy Budapesten, vagy Barcelonában sétáltunk az utcán, mindenütt ráköszönt valaki, s hiába volt már régen nyugdíjas, máig aktív, energikus és életvidám volt. Máig.
Máig, mert elment közülünk. Azt gondoltuk, ő örökre üdítő színfoltja marad Miskolcnak, hiszen csak barátai voltak, csak szeretettel lehetett Róla beszélni. Ritka ember, akinek nincsenek ellenségei, mondják, s hát Ő tényleg ritka ember volt. Mindenkihez volt egy-két jó szava, keresetlenül ömlöttek belőle a jobbnál jobb szóviccek és a hallatlanul mély életbölcseletek. nem érdekelték a konvenciók, és ne félt viccelődni senkivel sem.
Egy alkalommal Fock Jenő, az akkori külügyminiszter Miskolcon járva ellátogatott a Barlangfürdőbe. Amikor – persze zárás után – begyalogolt a medencébe, hidegnek érezte a vizet és megkérdezte Miklós bácsit, hogy milyen meleg a víz. Pocos gondolkodás nélkül válaszolt: „Egy Fock-kal több van benne, mint kellene!”. Más alkalommal egy kollégáját froclizta nyájasan: – Ülj ide mellém! – invitálta nyájasan, majd amikor ez megtörtént, Harsány hangon jelentette be az ország első szervátültetését, mármint, hogy átültette maga mellé ezt a f@szt, de mielőtt a kolléga megsértődhetett volna, már át is ölelte, s mindenki tudta, csak a poén kedvéért volt az egész.
Túlélt mindent, hatalmas vitalitása és örökös jókedve átsegítette a gyomorműtétjén akkor, amikor a magyar orvosok már lemondtak róla, súlyos közlekedési balesetén és minden rosszon, amivel az élet megpróbálta kedvét szegni.Amit ő mondott, az úgy volt. Most mégis megtagadta önmagát. Nem tartotta be az utolsó ígéretét, és én sem. Arról beszéltünk, hogy most hétvégén eljön (a nejem elhozza) egy Zoltán-napi borozásra (száraz fehér tokaji volt a kedvence), én pedig odaadom a számára dedikált könyvemet, melyben az ő emlékét őrzi egy fejezet.
Most ülök egy gyertya és egy pohár furmint mellett (ezt együtt kellett volna meginnunk) és Rád gondolok, öreg barátom. Nem tudom, hogy csináltad, de még ellenségeid sem voltak. Sokunk szívében élsz tovább, Isten Veled Miklós Bácsi, Isten veled, Pocos!
Mályi, 2011.06.23
Dömötör Zoltán