Kedden több labdarúgót és játékvezetőt is őrizetbe vettek az utóbbi évtized legnagyobb magyarországi fogadási csalása kapcsán, az ügyben egyre több információ szivárog ki.

Az előzetes letartóztatásba helyezett futballisták és játékvezetők a nyomozók szerint hazai és külföldi mérkőzéseket is befolyásoltak. A Blikk úgy tudja, egy diósgyőri meccsen is kaszáltak a fogadási maffia tagjai, és végül ez okozta a vesztüket.

„A meccset 2010. május 5-én Miskolcon játszották – közölte a lappal a névtelenséget kérő informátor. – Abban az ügyben három, jelenleg is aktív focista érintett. Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor lesznek újabb előállítások, ez attól is függ, hogy a gyanúsítottak hajlandók-e együttműködni a nyomozókkal.”

A csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett Kenesei

 Zoltán, Lázár Mátyás és Horváth Gábor, valamint a játékvezető Csák János, Lengyel Kolos, Mocsári Tamás és Selmeczi Krisztián személyesen a pálya környékén sem volt aznap. Egyedül az akkor Diósgyőrben játszó Horváth focizhatott volna, de sérült volt. Vagyis ők nem befolyásolhatták a játéktéren a találkozót, azt másnak kellett megtennie.

 

A DVTK hazai pályán 1-0-ra kikapott a Nyíregyházától, a gólt a 40. percben a kétszeres algériai válogatott, Fuad Bugerra szerezte-írja az index .hu