Gyakrabban járőröznek mostantól az Avason a polgárőrök és a közterület felügyelők. A szervezetek helyi vezetői szerint erre azért van szükség, mert a városőrség megszűnésével a jövőben több dolguk lesz, a szolgálatot teljesítőkre pedig nagyobb felelősség hárul. A polgárőrség önkénteseket vár, a közterület felügyelők pedig átcsoportosítást terveznek.

Csendháborítás, rendbontás, alkoholfogyasztás közterületen – ilyen esetekkel találkoznak leggyakrabban a polgárőrök és a közterület felügyelők. A problémákra a nemrégiben megszűnt városőrség is odafigyelt. Az általunk megkérdezett avasiak szerint, a szervezet hiánya egyelőre nem érezhető a városrészben, de megnyugtató volt, hogy a rendőrökön kívül is járőröztek egyenruhások az utcákon. Mint mondja Kőszegi Jánosné: Nem hallottunk annyi betörésről vagy lopásról, hát jó volt, de a rendőrséget kellene fejleszteni szerintünk.

– A cél, hogy a városőrség megszűnésével a lakosok biztonságérzete ne romoljon – így jellemezte a helyzetet Szakos István, az Avasi Polgárőr Egyesület elnöke. Aki szerint a városőrség hiányát pótolni kell. Az Avason, jelenleg húsz polgárőr teljesít folyamatosan szolgálatot. Úgy látja, hogy ezt a létszámot csak akkor tudják növelni, ha a szolgálatért cserébe, valamilyen ellenszolgáltatást ajánlanak fel.
– Ők ezért voltak fizetve és éjjel-nappal kint voltak az utcán, mi ezt nem tudjuk pótolni. Nálunk a társadalmi munka keretében négy órát vehető igénybe egy polgárőr. Száz százalékkal meg kell növelnünk a polgárőrég létszámát és esetleg, akkor, a rendőrséggel karöltve utól fogjuk érni magunkat – vélekedik Szakos.

A város rendjére a közterület felügyelők is odafigyelnek. Gyalog és autóval járőröznek, egyes területeket pedig térfigyelő kamerákkal ellenőriznek. A városőrség korábban egyes feladatokat átvett a felügyelettől, most viszont, hogy megszűnt Miskolcon, megint több dolguk lesz a közterület felügyelőknek, akik mostantól minden nap járőröznek majd az avasi városrészben. A miskolci közterület felügyeletnél jelenleg harmincnégyen dolgoznak, ezt a létszámot a jövőben emelni szeretnék. – Olyan 15-20 emberrel való bővítés nagy segítség lenne a jelenlegi állománynak, és számottevő lenne a javulás. Itt hozzá kell tennem, hogy nem a bírságokról, eljárások kezdeményezéséről van szó, hanem megelőzés jelleggel való szolgáltat teljesítés is nagyon fontos – vélekedik Kovács László Csaba, közterületfelügyeleti osztályvezető-írja a minap.hu