Sör-Art Hegyalján

Iparművészek segítségével, egy kreatív alkotóponton gyűlhetnek össze a megfáradt fesztiválozók, ahol a kikapcsolódás egy új formájaként egyedi emléktárgyakat és kiegészítőket készíthetnek.

 

A BZF fesztiválok közül a Hegyalján és a SZIN-en idén egy újdonsággal várják a bulizni vágyókat a már jól ismert Borsodi Malátabárban, ahol egy kreatív alkotópont kerül kialakításra. Ennek keretében a felfrissülésre és aktív kikapcsolódásra vágyó fiataloknak lehetősége nyílik kreatív kézműves tárgyak elkészítésére a már kiürült sörös dobozokból. Ebben segítségükre lesz két iparművész, akiknek a felügyelete alatt medálokat, gyűrűket, fejdíszeket, kulcstartókat vagy akár lampionokat is készíthetnek. A közös alkotómunka végén pedig akár fel is díszíthetik a nagyobb dekorációs darabokkal a Borsodi Malátabárt. A kreatív alkotópont a fesztiválok ideje alatt a délutáni órákban, 14.00-18.00 között várja a látogatókat.

A Borsodi először 2010-ben mutatta be a kifejezetten a Borsodi Zenei Fesztiválokra tervezett egyedi csomagolását. A nagy sikerre való tekintettel idén újra megjelent a „Special Edition” dobozos Borsodi, természetesen erre a nyárra tervezett grafikával. Az új design hozzájárul a BZF különleges hangulatához, és persze a fesztiválos relikviák gyűjtői is élhetnek szenvedélyüknek.

Mindemellett a Hegyalja és SZIN fesztiválozói ismét re:pohárban élvezhetik a sör ízét, mely a környezettudatosság egyik szimbólumá vált az évek alatt. A fiatalok környezettudatos formálásában mindkét fesztivál fontos szerepet vállalt, amelyhez a Borsodi is szívesen csatlakozott már a kezdetekben.