Ez az egész miskolci (sör)fesztiválos erőlködés olyan, mint a vesekő. Egy darabig még segítenek a görcsoldók, de egy idő után nincs más választás csak a kövek, műtéti úton történő eltávolítása. A mi kövünket úgy hívják: fesztiválkényszer.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy most „azokról” – a sportcsarnok előtti térről kioperált  , esztétikailag kifogásolható nyomokat hagyó – bizonyos kövekről óhajtok értekezni, téved. Legyen ez a város, kontra ikszipszilon cég, meg az ügyvédek meccse. Én abból az irányból közelítem meg a kérdést, hogy mikor veszik már észre: Miskolcon – jó ideig – egész biztosan nem lehet rentábilisan (sör)fesztiválozgatni. Félreértések elkerülése végett, szeretem a sört, és nagyon bejön a fesztiválhangulat is nekem. Máig nem felejtem el a müncheni Olimpiai stadion közelében azt a bazi nagy sörsátrat, ahol először  tapasztaltam meg, milyen érzés, amikor bajor népviseletbe öltözött, dúskebblű lányok sprintelnek az asztalok között, kezükben hihetetlen mennyiségű sörrel egyensúlyozva. „Bittecvájkrüger” – csillogtattam alapfokon is alig-alig szintű német nyelvtudásomat, majd, mint ha valami meglepőt mondtam volna, hozzátettem: grósz. A termetes lányzó lesajnáló pillantással végigmért, és közölte, CSAK GRÓSZ van, itt ez a szokás, ez a hagyomány. Ha értem, mit takar ez a fogalom… Hja, a hagyomány. Könnyű nekik, még a II. világháború alatt sem álltak le a vedeléssel, csak akkor a stájer citerát, trombitát, tangóharmónikát Sztálin orgona kísérte…
A nyolcvanas években Miskolcon is megpróbálkoztak a sörfesztivál megteremtésével, „hagyományteremtő szándékkal” (hogy mennyire utálom ezt, a már kimondásakor hamisan csengő szóösszetételt), és a remek kezdést követően évekig aránylag sikeresen működött a történet, de évről évre csökkent a színvonal, minden téren. Egyre kevesebb lett a nívós, közönségcsalogató produkció, ezzel egyenes arányban lett drágább (és langyosabb) a sör, és megjelent az a, kulturáltan viselkedni képtelen, lumpen réteg, akik miatt mostanság gyakorlatilag megszűntek a road show-k is. Végül elérkezett az a pillanat, amikor (már a fellépők is rettegve álltak színpadra, nem tudva, mikor és kik fogják betámadni őket) a rendezvénynek nevet adó szponzor cég vezetése úgy döntött, hogy ebben a formában ez inkább antireklám, és beszüntette az anyagi támogatást, Véget vetett a mulatságnak. Azóta történt néhány tétova kísérlet a miskolci sörfesztivál feltámasztására, de valamennyi hamvába holt próbálkozásnak bizonyult. Megbukott itt, szinte az összes hazai víz,árpamaláta, és komlókivonatot (ezekből tevődik össze a minőségi sör) tartalmazó terméket gyártó cég nevével fémjelzett kezdeményezés. Ha fizetős volt, azért, ha nem, akkor meg azért. Hiába voltak éberek a biztonságiak, a furfangos nép csak becsempészte a bolti áron beszerzett piát, és nem sűrűn járult az úr asztalához, ergo, bevétel óne. Erre most itt van ez a sörben, bocsánat, sorban legutolsó nekifutás. Kétség nem fér a szervezők jó szándékához . Bizonyára ifjúkori emlékeik hatása lebegett szemeik előtt, amikor belevágtak, csak annyit felejtettek el, hogy közben megváltozott a világ. A régi bulik törzsközönsége megvénhedt, örül, ha a rezsijét ki tudja csengetni, és valami marad enni is. A mostani középgeneráció szerencsésebb része Mikulástól vakulásig dolgozik, szórakozni nincs ereje-ideje, a kevésbé szerencsések meg munka után szaladgálnak, a fiatalok pedig. Nos, a fiatalok meg tojnak az ilyen rendezvényekre, mert ők megteremtették a saját maguk hagyományát, „A” fesztiválozást. VOLT, Wanted, Balaton Sound, Hegyalja, EFOTT, Sziget, (sőt, van már Magyar Sziget is), stb. mellette a motoros találkozók tömkelege Alsóőrstől Sirokig. Betelt a pohár, vagy tele van, mindegy, nevezzük bárhogy, a lényeg: nem fér bele új!
Az utóbbi években nem egy hasonló próbálkozás volt már errefelé, de valamennyi csúfos kudarcot hozott, elég itt a jobb sorsra érdemes JMB fesztiválra gondolni, ahol ingyen! sem jött be a közönség, a nevetséges Rock táborról már nem is beszélve, itt egy gyenge házibulinyi létszámot sem sikerült beterelni a kordonok mögé. Ez van. csórók vagyunk. Nincs más hátra, lecsoszogunk a sarki garázsbolthoz, veszünk egy ampulla szar ,de olcsó import sört, beszlopáljuk, aztán – ha véletlenül nem repült a falnak – visszaváltjuk az üveget. Mint régen. A hagyomány, az hagyomány.