Napi Gúr. Nem található KSH adat arról, hogyan alakult a bűnözés mértéke régiónkban

Az elmúlt időszakban felerősödött az a kormányzati kommunikáció, amely statisztikai részadatokat felhasználva arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy jobban élünk, mint  tavaly ilyenkor. Ennek éppen az ellenkezője igaz, s ezt más, a kormányzat által nem igazán népszerűsített statisztikai adatok is alátámasztatták. A kormányváltás óta például februárig meredeken, mintegy 30 százalékkal emelkedett a tulajdon elleni bűncselekmények száma az észak-magyarországi térségben. Érdekes, ezzel nem dicsekednek, s az is, hogy február óta már nem készít, vagy nem hoz nyilvánosságra ilyen statisztikát a KSH. Vajon azért, mert a valószínűleg folyamatosan romló adatok nem igazán illeszkednek a kormányzati sikerpropagandához? Ma statisztikát nem lehet készíteni. Holnap már beszélni, holnapután meg már gondolkodni is tilos lesz? Mindezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke mondta, illetve kérdezte szerdai tájékoztatóján, Miskolcon.

Mint azt elmondta, a kormány lelkesen számol be arról, hogy mind a bruttó, mind pedig a nettó átlagkereset is növekedett az elmúlt időszakban. Ez igaz, 3–3,5 százalékos növekedés valóban kimutatható. Csakhogy ez csupán az igazság egy kis szelete. A teljes igazság az, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése és az adójóváírás intézményének fokozatos kivezetése miatt a keresetnövekedés kizárólag az eddig nagyon jól kereső rétegnél érhető tetten, a bérből és fizetésből élők bevételei jó esetben is csak szinten maradtak, rossz esetben havi több ezer forinttal csökkentek. A képviselő rámutatott: az emberek 80-90 százaléka él rosszabbul a kormány intézkedései miatt, hiszen az elhibázott adópolitika mellett még az is sújtja őket, hogy az alapvető élelmiszerek mintegy 30-35 százalékkal drágultak az elmúlt egy évben.

A kiszivárgott jövő évi költségvetési tervekkel kapcsolatban Gúr Nándor elmondta: ha igaz a tervezet, akkor kevesebb pénz jut szociális kiadásokra, munkaügyi ellátásokra, lakástámogatásra, s az egészségügyre fordított kiadások is drasztikusan csökkennének. Különösen tragikusnak nevezete, hogy a Munkaerőpiaci Alapból felhasználható forrásokat mintegy 16 százalékkal csökkentenék, s az összeomlás szélén álló egészségügyre is jóval kevesebb forrást szánnának, miközben éppen a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az állami vezetők különleges, extra igényeket is kielégítő kórházi ellátáshoz való jogáról határozó kormányrendelet.

A képviselő szerint a devizahitelesekkel kapcsolatos kormányzati magatartásról szólva elmondta: a felelősség áthárításában továbbra is nagyon jók, valódi megoldással viszont képtelenek előrukkolni. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista kormány még 180 forint/svájci frank árfolyamon adta át a Fidesznek a kormányzást, most pedig már a 240 forintot is majdnem elérte az alpesi valuta értéke. Túl azon, hogy az árfolyam most a külső gazdasági hatások miatt vált katasztrofálissá, a bő egy éve kormányzó Fidesznek is jócskán van ebben az ügyben vaj a fején: nem kellett volna korábban államcsődöt vizionálva elbizonytalanítani a befektetőket és a pénzügyi piacot, most pedig a felelősséget egyáltalán nem vállaló, a törlesztőrészleteket átláthatatlan módon megállapító bankokkal szemben kellene keményebben fellépnie.

Hangsúlyozta: biztosan vannak tehát néhányan, akik jobban élnek, mint tavaly ilyenkor, de ezek jórészt nem azok az emberek, akik a mindennapokat kemény munkával töltik-írja az eszakonline.hu