SZAKSZERVEZETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA
Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Szervezete
3525 Miskolc, Mindszent tér 1.
Tel.: 46- 354- 211 Fax.: 46- 379- 305
e-mail: mkkszbaz@invitel.hu
BESZÁMOLÓ
A SZEF B – A – Z. megyei szervezetének 2011. I. félévi tevékenysége.
Megyei szervezetünk a 2011. első félévében is a tevékenységét, feladatait
meghatározó SZEF Alapszabály 86 -88 pontjaiban, valamint a helyi SZMSZ –
ben foglaltak szerint látta el.
Az Észak –magyarországi Regionális Munkaügyi Tanácsba delegált SZEF
képviselővel, Kovácsné Tóth Klárával kapcsolatom rendszeres. Ebben az évben
egy ülést tartottak, melynek anyagát megküldte részemre, de telefonon is
kapcsolatot tartunk.
A Megyei, városi Érdekegyeztető Tanácsban részt veszek, a reprezentatív
szakszervezetek vezetőivel együtt.
A tagszervezetek vezetőivel a kapcsolattartásom – több esetben személyes, de
telefonon is én keresem meg őket.
A Kongresszus előtt is ezt a megoldást választottam.
A SZEF Országos Vezetésétől kapott anyagokat azonnal továbbítom. Az
Országos rendezvényeken minden esetben részt veszek.
Az első fél év fontosabb feladatai között az oktatási Intézmények összevonása
váltott ki elégedetlenséget, melynek Pedagógus Kollégám többször is hangot
adott.
Összevonásra került, illetve átszervezésre a Területi Gondozószolgálat, melynek
dolgozóit a Családsegítő Szolgálathoz és az Iránytű Szociális Szolgálathoz
irányították. Ez a mai napig még kisebb bonyodalmakkal jár. /– szakszervezeti
tagjainknak a MÁK által történő átirányítása kapcsán./
Fontos feladatunk közé tartozott a Közalkalmazottak reprezentativitásával
kapcsolatos teendők. Területemen 19 Településen vagyunk érdekeltek. Időben
elkezdtük a bejelentkezéseket a területen, majd a törvény hatálybalépése után
ismételt segítségnyújtást adtunk a végleges adatszolgáltatáshoz.

 

A 2011 április 9.-ei demonstráción kettő nagy és egy kis busszal /63, illetve 55
fővel / vettünk részt, a Pedagógus és Bölcsődei Dolgozók Szakszervezetével.
A KSH l fővel vett részt . A többi tagszervezet többszöri megkeresésemre sem
jött el. / Jelentés leadva /
A Június 29.- ei helyi demonstráción tagszervezeteink részéről 210 fővel vettünk
részt, melyen legtöbben a Pedagógus , MKKSZ és Bölcsődei
Alapszervezetektől jöttek. A többi tagszervezetektől ezen rendezvényen is csak
két vezető vett részt . / Jelentés leadva /
A megyei médiumokkal kapcsolatunk jónak mondható, de az első félévben az
írott sajtóban inkább a Pedagógus kollégám adta az interjúkat az oktatás
területén történt változások miatt.
Engem az RTL Fókusz műsorának riportere keresett meg – területünkön
rendkívüli elbocsátással kapcsolatban – A területünkön Encs Kistérségnél volt
egy ilyen eset jegyzőnek
Azonnali felmondással megszüntették a munkaviszonyát. Ezt szerveztem meg,
az Encs Város SzB. titkárával.
A Jegyzővel folytatott interjút a Fókusz műsorán látni lehetett.
Miskolc, 2011. július 13.
Ducsay Lajosné
Megyei koordinátor