2011.07.19. 22:30 calvero56Eredetileg egy másik írásommal bíbelődtem több órán keresztül. De aztán ezt a gép, mint egy felső cenzor, megsemmisítette (most sem tudom, miként működik ez a Kompjú Teri nevű kurva… nem szop… hanem szopat…? A diktált túrában még tudtam követni ezt a kalandtúrát; lendva ill dikó, satöbbi…)

Szóval, a gép nem akarta publikálni írásomat; lefagyott a frigid géppicsa . Vagy az ideiglenesen hazánkban tartózkodó felső cenzor közbeszólt. Aki szigorúbb, mint aczél volt, aki nem a célból volt, hogy a kultúrát fellendítse… de az „Acélvárosban” manapaság is ott van – vélhetően – izzadékony keze nyoma. És aczél nem is volt acélból, de célját teljesítette: céltalanná tette nemzedékek életét ; aczél, négy elemi végzettségével élet s halál ura lehetett (ez minősíti is az akkori színházvezetőket); aczél meghatározta s kijelölte az itthoni művészvilágot, megmondta: ki jó, ki rossz.

Már akit meg lehetett határozni. És kinek szabályokat lehetett szabni. Mert akkor is voltak betagozhatatlan ellenszegülők; punkerek, rockerek, hosszúhajú beatnikek, kikkel ez a penésszagú gyilkos banda nem tudott mit kezdeni. Legfeljebb – vérrel szerzett hatalmuk kétes jogán – betiltották. Vagy engedték. Vagy tűrték. Kényük, kedvük szerint. Mert úgy gondolták: megtehetik.

Ne legyenek hamis legendák: Latinovits is ott parolázott, vacsorázott vele. Aczéllal. A célból, hátha odapöccinetnek elé egy kitüntetést, mint kutyának a csontot, vagy mint útszéli kurvának a tízezrest, vagy mint más, hasonló képességű színészecskéknek az apró díjakat, ha szegfűvel gallérjukon lépnek fel a bivalybasznádi falunapon. (Itt mondom el, hogy a tévékettőn liptai helyett hamarosan megjelenő műsorvezető, a cserépfalvi születésű oroszbarbara ott sz..ta Stohl ‘szát a szemem láttára – de szó szerint – egy pesti lakásban, arra számítva, hogy általa építheti karrierjét. Stohl után velem is csinált néhány dolgot… Térdelő helyzetben került be a média mágikus világába.)

No de vissza a múltra: Latinovits meg is kapta volna mindezen díjakat, ha kivárja. És nem vájja ki szemét s agyát a lázadás, s a gyalázat. Hogy miközbem ellenzékinek láttatta magát, ((a nem vérszerinti lányát én is jól ismertem (ismételten bibliai eufémizmus), igen, Rutkai Éva lányát, Gábor Julit. Még szerelmes is voltam belé anno… bizony bizony, Szigeti tanár úr…!))

Nemzedékek követték a „színészkirály” életmintáját, és tették tönkre profi módon életüket s pályájukat… miközben Latinovits ott vacsorázgatott aczélnál, a buzeráns emgépével együtt. És tudathasadásában valószínűleg ott tombolt benne a megalkuvásával folyton szembeszegülő lázadása. Ennyit a színészek erkölcsi-etikai keménységéről, és a színészkirályok elmebéli állapotáról.

Ma elviszek néhány könyvet az antikváriumba. Többek között Sütő András vadászkönyvét, amit a remek író nekem dedikált, amikor közel húsz évvel ezelőtt vendégül látott Sikaszón. Emlékszem, akkor éppen lázas beteg voltam, és nem tudtam úgy kifejezni gondolataimat, ahogy méltó lett volna egy írófejedelem társaságában. Habogtam, hebegtem. De Sütő megértő türelemmel hallgatta beszédemet, és utána felmentő kedvességgel búcsúzott el tőlem. Később írt egy levelet nekem, ma is őrzöm. Pedig amúgy hanyagul eldobálok mindent. Igen, a nekem dedikált Sütő könyvet is eladom ma. És elviszem az Új Vadregény című könyvem legutolsó példányát is, amit magam dedikáltam ismeretlen olvasóm számára.

S innen üzenem, az „Ördögszigetről”: „Még mindig élek, gazemberek!” (Forrásmunka: Pillangó)

Calvero