London – Hat órán át fekhetett holtan ágyában egyedül Amy Winehouse (†27), mire testőre rátalált

(Amy Winehouse kisgyermekként) Andrew Morrisnak az lett volna a feladata, hogy az alkohol-és kábítószerfüggősége miatt egyre gyengébb és betegesebb énekesnőre vigyázzon, ám úgy tűnik, őt nem zavarta a tény, hogy délután négyig Amy semmilyen életjelet nem adott. Csak ekkor nyitotta rá ugyanis hálószobája ajtaját, s vette észre, hogy a sztár nem lélegzik. Olyannyira nem, hogy teste már teljesen hideg és merev volt.
– Már a mentők kiérkezése előtt beállt a rigor mortis, az úgynevezett hullamerevség, így az énekesnő talán hat órája lehetett halott –mondta egy neve elhallgatását késő forrás a brit Daily Mail napilapnak. A szakértők hétfőn boncolták fel Amy holttestét, de a minták alapján végzett toxikológiai vizsgálat még hetekig várathat magára.

A Camden Square-en álló Baia bár alkalmazottai szerint az utóbbi hetekben mindent megtett, hogy letegye az alkoholt.

 

– Az elmúlt két-három hétben is gyakran bejárt, de közölte, hogy nem iszik, leszokóban van, és kólát rendelt – mondta az egyik csapos. – Megkért, hogy ha rendelne is, ne szolgáljuk ki alkohollal.

Ám Amy Winehouse úgy tűnik, nem bírt démonaival, hisz a halála előtti este is egy szórakozóhelyen fotózták le, ahol szemmel láthatóan illuminált állapotban szórakozott. Az énekesnő késő éjszaka tért vissza a házába, majd nem sokkal később a szobájába vonult, azzal, hogy pihenni akar.