12:52 calvero56Jencivel vadászni. Nem sok kedvem van hozzá. Viharok tombolnak kint… és bent…. De nem csupán lelkemet ostromolják fehők és kétségek, érzelmi hurrikánok. Elcseszett életem romjai felett mégis néha terveket szövögetek. Egy-egy új történetet. Mondjuk, mások életét élni… És nem ám színpadon. Hanem egy könyv lapjain. Amit én írnék. Már meg is született egy esetleges regény ötlete. (Olvasásához számítok Barátom s barátaim humorérzékére!) Le is jegyeztem fő pillérjeit:
A történet arról a figuráról szólna, ki beleszeret egy lóba. És nem társadalmi és rangbéli akadályok ágaskodnának frigyük előt… Nem egy montagu-kapulet ellentét szabná meg sorsukat. Nem. Egyszerűen az a pici… (Lópici… emlékszünk még a régi filmre, melyben Szilágyi Pisti, a kor egyik legjobb epizód-filmszínésze játszotta Lópici Gáspár szerepét…Milyen jó volt benne!!) Szóval ember, és ló szeretnének egymáséi lenni, csupán az a pici ellentét tátongana boldogságuk között, hogy nem egy fajhoz tartoznak. Egyik ló, a másik ember. Így milyen reményük s esélyük lehet, mondjuk utódnemzésre…?! És egyáltalán; a lovak társadalma hogyan fogadna be egy oda nem illő… – s vélhatően számukra büdös – embert?! És a büdös emberek, miként fogadnák be a világ legtisztább állatát: a lovat…?! (Ezt a frigyet még a nemrég még létező, fajvédően liberális eszdéesz is ellenezte volna. Nem beszélve újabbkori reinkarnációjukról, az elempéről. Jobb nem gondolni arra, hogy a jobbik mit mondana erről…És mindezeken kívül a „normális” emberek miként néznének egy embertársukra, aki karonfogva vezet oltárhoz… egy fehér kancát. Az emeszpé rögtön hortistának bélyegezné, a fehér ló okán. ) Szóval, ott tartottam regényem ötletétének farigcsálásában, hogy a ló kimondaná a boldogító orrtrombitát (ki mondai alapon a Fehérlófia… illetve lánya… egyenesági lestármazottja lenne a magyar népmesei alaknak.) Fehér ló fehér fátyla mögött könnyben úszna barna szeme, és felfelő ívelő pillája, és rönó jelet mutatna alsó pi…ja. Tá-tátátátátá, nyihaha-nyihaha… felhangzana az emberek s lovak nászindulója… A frigyet celebráló plébános bizonyára megütközne az eléjük járuló ifjú páron; „János, akarod-e nejedül fogadni az itt… négy lábon álló kialmásodott Csillagot? Igen. Csillag, akarod -e férjedül az előtted… két lábán is alig álló részeg Jánost? Nyihaha! …ami lóul igent jelentene.”
Látod Barátom, miközben életkedvem a zéró alatt, ilyen szarkasztikusan szar gondolatokkal múlatom az időt. A magyar irodalom épülésére legyen, hogy ötletemből soha nem íródik regény. Legalábbis az én tollamból biztosan nem. Vagy fene tudja… Ha ezt a történet-töredéket, mint „basznát” értelmezem… („basne” a szláv nyelvekben állatmesét jelent, mely emberekről szól), szóval, ha e történetet basznaként veszem, és basznék rá, hogy mit gondol az olvasó rólam… és behelyettesíteném a magyar-cigány vegyesházaságok metaforájávala, akkor akár lehetne is belőle regény. Majd meglátom.
Reggel még volt kedvem vadászni. Mostanra múlóban van. Márpedig a vadászatot csakis életkedvvel lehet csinálni, másképp pénzkidobás.
Hozzád sincs kedvem többet ma szóllani Barátom.
Ami esetleg új lehet számodra, hogy előző naplójegyzetem némely része megváltozott. Felét átírtam. S közben nem sírtam.
Calvero