A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét – közölte a hirado.hu kedden.

Mint írták, a gyanú szerint a férfi azzal fenyegette Lázár Jánost, hogy a gyerekeit sósavval leönti, ha nem vonja vissza a szolgálati nyugdíj szabályainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: amennyiben valaki a parlament működését oly módon igyekszik befolyásolni, hogy például személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével fenyeget, akkor ez terrorcselekmény bűntettének számít. „Önmagában a terrorcselekménnyel való fenyegetés is egy súlyosnak minősülő bűncselekmény” – tette hozzá a szóvivő.

Az MTV Híradójának értesülése szerint a nyugállományban lévő férfi szabadlábon védekezik – olvasható a hirado.hu.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője június közepén közölte, hogy megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét.

Fazekas Géza akkor azt mondta: Czerván Györgyöt egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr fenyegette meg telefonon. Az eset zaklatásnak minősül, az ügyészség ezzel gyanúsította meg a férfit, a bíróság pedig távoltartást rendelt el.

Akkor még vizsgálták, hogy ez összefügg-e azzal az esettel, melyben egy ismeretlen levélben fenyegette meg Lázár Jánost és családját.