12:52 calvero56Csak címében hasonlít Szabó Magda legjobban szerkesztett regényéhez. Ajtó. Szabó Magda regényének címe. Egy magára hagyott, titokzatos öregasszonyról szól. Olvasd el Barátom, elképesztő szellemi izgalomban lesz részed.
De az Ajtó, és annak többes száma, nálam mást jelent.
Az ajtó szimbólum; belépést nyerni egy más világba, hol az örök fényesség…
Ott kezedném, hogy tavaly egy őzbakvadászat közben ellátogattunk arra a tanyasi iskolára, ahol születtem, öt kilométerre Zentagunarastól (szerb nevén Orahovó.) Az épület a trianon előtti években épülhetett, Kléberszberg Kúnó híresen jó kultuszminisztersége idején, amikor a tanítás és tanulás lehetőségét kivitték a „civilizációtól” elzárt tanyavilágba. (…Ahogy a mi nemzedékünk a színházat vitte ki oda, 1978-ban.)
Egy ilyen iskolába „száműzték” édesapámat, mint frisen végzett padagógust, és így történhetett, hogy én itt, egy tanyán láttam meg a napvilágot. Emlékszem a pillanatra, amikor járni tanulva először léptem ki AZON AZ AJTÓN. Gótikusan felfelé hegyesedő ajtó volt, és mikor kiléptem, elvakultam az új világ fényeitől… ott állt előttem egy addig ismeretlen, más világ. Nem másvilág… és nem is más világ, amit belül láttam… de mégis más volt. Sokáig állhattam ott az ajtóban, megkapaszkodva a félfába. Aztán elindultam a világ felé. És a virágok felé… erre már tisztán emlékszem…! hogy egy tarka szárnyú pillangó pihent az egyik virágszirmon, és én meg akartam fogni. Megfogni himporos szárnyacskáit, s játszani vele. Talán akkor mozdult meg először ösztöneimben a színész, aki tarka éjszakai pillangókkal szeret játszadozni Puck szerepében; és a vadász, mely az „elejtett” pillangót gombostűre tűzve illeszti gyűjteményébe. Ez a vadász, az évek során nőttönnőtt bennem, és felnőtt koromra ragadozóvá lett.
Szóval, tavaly ott vadászgattunk társaimmal, amikor a dombélen feltűnt a régi iskolaépület; közel negyven éve nem folyik benne tanítás. A tető beroggyant, ajtóit, ablakait többnyire ellopták, a hajdani iskolaépület bejárata mellett állítólag régebben egy márványtábla volt, melyen anno feltüntették, mely kisnemes- vagy kulák családok adtak anyagi támogatást az iskola felépítéséhez. (A teljesség igénye nélkül: az Engelmán, a Medve, a Fődi család… esküszöm, nem kitalált neveket mondok; ők építtették – Kléberszberg eszmei támogatásával – a szülőházamat. Ezt a márványtáblát barbár kezek pár éve összetörték.)
De az az ajtó, melyen én először léptem ki a világba, épségben volt. Bent hevert abban szolgálati lakásban, ahol születtem; eső nem érhette, s gondolom, alaposan lekezelték a régmúlt asztalosai a hajdani faanyagot.
Ott, akkor néhány téglát szedtem össze a fődről. Míves, pecsétes téglák voltak. S ahogy ott bólkásztam a bokrok közt, őzbak ugrott meg előttem, száz méterre megállt, visszanézett. Fiatal bak volt, nem lőhető… de ha az is lett volna, nem fogtam volna rá puskát. A szülőházam mellet nem lőnék őzet.
Egy hét múlva kocsival visszamentem, s elhoztam azt az ajtót. (Az őzbak akkor is ott volt.) Az ember, életében annyi de annyi emberi mocsokkal fertőzött kilincset fog meg, annyi ajtón lép be s távozik, akár naponta is, saját lakásában… De az volt az első ajtó, melyen kiléptem a világba! Most ott pihen a csantavéri szülői házban, hátha egyszer még szüksége lesz rá valakinek. Mondjuk unokáim, Dániel és Dorján azon lépnének ki a világba… És ugyanígy rácsodálkoznának egy himporos szárnyú pillangóra…
Ottani vadászbarátom, Gyuri mondta, hogy az épület azóta összerogyott. Halom rom lett belőle. De ha jósorsom úgy fodulna, megvenném azt a halom téglarakást, és leendő hajlékom ugyanabból az anyagból lenne, rajta ugyaz az AJTÓ, melyen életemben először léptem ki a vakvilágba… (melyről akkor még nem tudtam semmit, csak azt, hogy ami az ajtó mögött van, az a külvilág. És azt sem, hogy milyen szigorú világ vár majd rám odakint. Az AJTÓ mögött.)
Úgy hogy spekulánsok figyelem!: az a romjaiban heverő orahovói iskolaépület – miként romjaiban heverő életem – nem eladó!!
Már elkelt.
Calvero