Megkapják a bérkompenzációt a MISEK Kft. dolgozói

Miskolc – Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere már a júniusi közgyűlésen bejelentette, a MISEK Kft. új menedzsmentje azon dolgozik, hogy a munkavállalók megkapják a bérkompenzációt.

 

A polgármester azt is elmondta az akkori közgyűlésen, hogy az új menedzsment munkájának elkezdéséig havonta 50 millió forinttal nőtt a MISEK Kft. adósságállománya annak ellenére, hogy a Semmelweis kórház több szakértő-garnitúrát cserélt 2006 óta a szocialista városvezetés jóvoltából. Mára ott tartunk – amit a polgármester szintén elmondott az előző közgyűlésen, és a Semmelweis-Napon is a MISEK dolgozói előtt -, hogy 2-3 hónapja ez az adósságállomány nem nő.

Ma már megteremthető az a pénzügyi alap, amelyből január 1-ig visszamenőleg ki lehet fizetni az egészségügyben dolgozóknak azt a bérkompenzációt, ami jog szerint is jár nekik.

Ezért érthetetlen dr. Kriza Ákos polgármester számára, hogy az MSZP frakció miért hívott össze rendkívüli közgyűlést „Javaslat a MISEK Nonprofit Kft. munkavállalói bérkompenzációjának elrendelésére”címmel, hiszen már egy hónappal ezelőtt kijelentette: a bérkompenzációt megkapják a MISEK Kft. dolgozói, és amit megígért, ahhoz tartja is magát. Ehhez semmi szükség nem volt a mai rendkívüli közgyűlésre.

M.M.J.V. Polgármesteri Hivatal