A számos Heves és Borsod -Abaúj-Zemplén megyei település, de különösen a nem kormánypárti polgármester irányítása alatt állók érzik úgy az úgynevezett ÖNHIKI-lista nyilvánosságra hozatala óta, hogy „kivéreztetésükre” játszanak. Az önkormányzati normatívák központi megnyírbálása komoly működési zavarokat okoz az észak-magyarországi régióban, ezért vártak valamiféle megoldást az ÖNHIKI-támogatástól, hiába.

 

Számos települési önkormányzat tragédiaként élte meg a Belügyminisztérium június 30-i döntését az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések (ÖNHIKI) központi támogatásáról. Az elosztási irányelvek ugyanis köszönő viszonyban sem voltak a végrehajtásnál alkalmazott döntésekkel.

A legalján

Borsodban Dédestapolcsány azzal „büszkélkedhet”, hogy országos méretekben egy önkormányzat kapott csak náluk is kevesebb támogatást. Lukács László független polgármester a hvg.hu-nak elmondta, hogy az 1500 fős falu 21,5 millió forintra pályázott, működési hiányuk jelenleg 30 millió fölött van, ám csak a február 28-án fennálló 60 napon túli élelmiszerszámlát ismerték el a döntéshozók. Így végül 64 ezer forintot kaptak, aminek következményeként leépítéshez kellett folyamodniuk. A kedvelt bükki kirándulóhelyen megszüntetik a tour-inform irodát és a mezőőri állást. Az iskolában két álláshelyet nem töltenek be, az óvodába pedig annak ellenére nem vesznek fel dolgozókat, hogy egy csoporttal több indul szeptembertől. A polgármester szerint „nem érdemes tisztességesen gazdálkodni és oktatási intézményeket működtetni”, mert utóbbiak nélkül nem lenne hiányuk.

Ne szólj szám

Farkaslyuk az igényelt 15 millióból 240 ezret kapott, ám Gábor Dezső polgármester (MSZP) jobbnak látja, ha nem nyilvánít véleményt a minisztérium döntéséről, a „második körre így marad némi esélye egy nagyobb összeg odaítélésére”. A szigorú feltételek ellenére Járdánháza 75 millió forint vissza nem térítendő támogatásra tudott pályázni, de csak 2,4 milliót kaptak. Kovács Gábor (független) polgármester szerint ilyen kevés pénz korábban soha nem volt az ÖNHIKI-kasszában (idén 11,6 milliárd forintot osztottak szét), és ez számukra megalázó. Számos önkormányzat között lassan ők is kilátástalan helyzetbe kerülnek, de bíznak a következő fordulóban.

Az észak-borsodi kisvárost, Borsodnádasdot is az oktatási intézményei „sújtják”. Az iskolához 33 millió, az óvodához 27 millió forint önkormányzati támogatást kell biztosítani ebben az évben, ezért 43 millió 748 ezer forintra pályáztak. Kormos Krisztán polgármester (Fidesz-KDNP) a 10 millió 828 ezer forint ÖNHIKI támogatás tudatában kijelentette: idén a tervek szerint négy embert bocsátottak volna el a közszférából, de már biztos, hogy újabb leépítéseket kell végrehajtaniuk. Ezen kívül a hosszú távú közfoglalkoztatás is további pénzekbe kerül, amit nem tudja, honnan fognak kigazdálkodni-írja a hvg.hu