10:03 calvero56Alábbi néhány tíz mondatom után pár sort ugorj át, Drága Barátom, mert eme írásmű úgy készül, mint a Luca széklete… Mindig újraírva, mindig javítva, újragondolva a szöveg felépítését… A tökéletesség a cél. Ami persze elérhetetlen, mert ami elérhetetlen, azt ne hajszold. Vagy ha mégis, tudd: elbuksz a harcban. AMI előbb-utóbb mindenki sorsa. Vagy sorsnélkülisége. (Sorstalanságot már nem is mondok.) Mert sors nincs! Vannak döntéseid, lépéseid, rossz montataid… ha olyan hülye vagy, mint én, annak vannak következményei… Melyeknek – akárhogy döntesz! – mindig te iszod meg a levét…
Az „ami” gyakori szóhasználatomról, és a „levét ivásról” jut eszembe, milyen hatással volt rám, AMIkor annak idején először megláttam Amy első klipjét…! Ilyen jóízű romlottságot előtte csakis Janis Joplinnál éreztem.
Tegnap délután iszonyú zápor csapott le Miskolcra. Ez eddig egy sima időjárás-jelentés lenne. De megbeszéltük egy vadászbarátommal, hogy kiviszem Komlósra, és megpróbálok lövetni vele disznót. Nem rendszeresen jár mostanában a disznó… mert én, aki sokat disznólkodott fiatal korában, én sem járok oda sokat. Ezért a disznó is rendszertelenül jár oda. Szóval, egyik disznó sem jár oda; a vaddisznók mesztelen csigákat eszegetnek a korhadó fák alatt… én korhadó életemet keresem égen- földin… Még nem adtam fel. Ott tartottam hát, hogy ritkán vagyok itt, ritkán etetem a vadat, és ahogy a régi vadászmondás szól: „aki nem visz az erdőre, az nem is hoz onnan.”
No, délután megjött a barátom; előre mondtam neki, hogy ne ijedjen meg a lakásban lévő rendetlenségtől (egészen konkrétan: mintha bomba robbant volna benne, olyan a rendetlenség)… De hát ahol nincs asszony a házban… és aki nem aggelgény tipus… Akit sokáig szerettek, és annyira, amennyire idokolatlanul engem szeretni lehet, az megszokta, hogy őt szerető nők veszik körül.
Barátom megnyugtatott, hogy ismeri a helyzetet, ő is volt már elvált ember. Úgyhogy félrerugdostam a lakásban útban lévő szétdobált táskákat, s más tágyakat, és leültettem vendégemet… persze előtte levettem a székről a húgyfoltos gatyámat, és a szennyeskosárba dobtam.
Aztán beszélgettünk. És kiderült, mennyire egyformán látjuk a világot. Aztán felhívtam a vadászmestert, és bejelentettem, hogy lesz egy vendégem, illetve kísérőm, merthogy én nem akartam puskát vinni; lövetni néha jobb, mint lőni! (Most véletlenül sem gergényire utáltam, akinek elévülhetetlen érmei… bocs’, melléütés volt, szóval a gergényinek elévülhetetlen érdemei vannak. Remélem nem is évül el! Mert a háborús bűnök elévülhetetlenek; a bűnösök előbb-utóbb kézrekerülnek: ratkómládics, goránhadzsics, gergényi… És utóbbi háborúbűnös felbujtóját és eszmei tanácsadóját, a 2006-os „fűrert” is utóléri a sorsa, meg elvbarátját, aki a gyéef privatizációs lopásaiban segítette: a szívási nevű titkos szolgát, vagyis a szolgalelkűek akkori irányítóját.)
Közben ismét elkezdett esni az eső, és a vadászatból semmi sem lett. Ehelyett végigbeszélgettük az estét, borozgattunk is…
És reggel az volt az első gondolatom: hogy egy megértő beszélgetőtárs milyen fontos. És hogy az Írás-béli Noé is azért vitt fel minden állatot, s embert bárkájára, Özönvíz idején, mert talán magányos volt.
Ez volt tegnap. Most is esik. Olyan lehangolóan, ahogy novemberben szokott. Mint egy jobban sikerült Tarr Béla filmben. Délben kivittem a szemetet, és egy szemétben turkáló hajléktalan, „kollégának” vélt. Talán hosszú hajam okán. És azt mondta: „Te büdös cigány!, én voltam itt előbb!” Mire én, lakó nikusan: „Uram, még nem vagyok sem hajléktalan, sem cigány. Állításának faji részéről már FOGAMZÁSOMKOR lekéstem. Előbbire még van esélyem. És arról sem tehetek, hogy az általam FOGAMZOTTAK milyen neveket adnak az általuk FOGAMZOTTAKNAK… Dominik… Dorján, netán Dániel, Elvisz…? Még FOGAMZÁSUKNÁL sem voltam jelen, higgye el nekem! Még a saját MEGFOGAMZÁSOMRÓL sem tehetek! Igen! Felelősséget csakis MEGFOGALMAZÁSAIMÉRT vállalok.”
Nem értette. Ment tovább. Szidott tovább: „Büdös cigány, elvisz téged a devla…!”
Cigányból ezen a környéken valóban sok van… De nekem csupán fogékonyabb a bőrőm a napfényre. Nem vagyok cigány. De ha az ilyeneknek így könnyebb, és rajtam élhetik ki gyűlöletigényüket: az vagyok. (Remélem ezzel lekoptatom a jobbikos olvasóimat.)
Nézek ki az ablakon; színes esernyők vonulnak el alattam. A nőket még értem, mert óvni akarják frizurájukat. De hogy életerős férfiak miért tartanak esernyőt egyszerű eszük fölé…?! Nincsenek cukorból, hogy elolvadjanak egy kis nyári esőtől! …Most egy őszfejű ember megy el alattam, piros trikóban… esernyő nélkül! Ő nem félti sem a frizuráját, sem az életét; tüdőgyuszi, ugyan már…
De… most…! … nem hiszed el Barátom, mit látok. Ha nem látnám, én sem hinném. Egy dinnyefejű ember megy át a téren! Valamelyik szemétkuka mellett találhatott egy félbevágott görögdinnyehéjat, és azt tette a fejére, hogy ne ázzon meg a haja! Elképesztő látvány…! Kétszer is megnéztem, nem bukósisakban van-e. De nem. Ő a dinnyefejű ember. Lehet, hogy kiette belőle a dinnye piros belsejét, kiköpködte a magokat, aztán eső ellen a dinnye héját a fejére tette. Leleményes megoldás. Jelenleg ő az egyetlen érdekes ember a téren. Az egyetlen, akivel szívesen kötnék barátságot. (A feljelentgetőknek üzenem: nem elmebetegségből írtam ezt a zárójel előtti mondatot. Ez csupán utalás A kis hercegre, aki a Lámpagyújtogatóval való találkozása után mondja: „Ő az egyetlen, akivel barátságot tudnék kötni.”)
Az eső meg csak esik, novembert hazudva…
Calvero