Magyar Sziget. Fel kell készülni arra is, hogy lelőjenek „egy rohadt, tetves zsidót”, írja a Magyar Nemzet az atv.hu tudósítására hivatkozva
(Zagyva György, archív fotó) El kell jutni oda „hogy egy gépkarabélynak az elsütőbillentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, ha egy másabb bőrszínt lát”, jelentette ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal 2009-ben együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője. Tyirityán az előadásán kifejtette, hogy szerinte faji háború zajlik, és fel kell készülni arra is, hogy lelőjenek „egy rohadt, tetves zsidót”, írja a Magyar Nemzet az atv.hu tudósítására hivatkozva.

Tyirityán bemutatta szervezete egyik tagját, a délszláv háborúk veteránját, Dér Zsoltot, aki Tyirityán szerint a horvátországi Szentlászlóban még otthonát védte, Boszniába viszont már azért ment, mert gyilkolni akart „és ezért is megérdemel egy tapsot”.

Dér szintén a fajok háborújáról elmélkedett, szerinte a „fehér lakosság” faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat hoz majd létre.

A Magyar Nemzet megkereste a Magyar Szigetet szervező HVIM tiszteletbeli elnökét, Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselőt. Zagyva nem volt hajlandó elhatárolódni Tyirityán kijelentéseitől „már csak bajtársiasság miatt sem”, mert Tyirityán a barátja. Szerinte amúgy Tyirityán semmi olyat nem mondott, amiért büntetőjogilag felelősségre lehetne vonni