Tisztelt Szerkesztőség !
Kedves Főszerkesztő-Szerkesztő Asszony/ Úr !

 

Miskolc M.J. Város Önkormányzata, a szűkös költségvetési lehetőségek mellett is kereste a lehetőséget, hogyan segítse minél több miskolcról utazó és a testvérvárosokból érkezett gyermek üdültetését. A Képviselő testület minden tagjához – a mellékelt – levélben fordultunk, jelezve, hogy lehetőségük van támogatásukkal, a választókörzetük iskoláiból, a Balatonmáriafürdői Táborba eljutó diákok számát növelni.

Gazdusné Pankucsi Katalin, képviselőasszony 10 fő, hátrányos helyzetű gyermek táboroztatási költségét biztosította képviselői alapjából, így a 16-os választókörzet (Komlóstető, Vasgyár és környéke) általános iskoláiból jelentkező gyermekek üdülési esélyét nagymértékben megnövelte.

E hét csütörtök reggelén, a Miskolc-Tiszai pályudvarról induló 130 miskolci tanulóval együtt utaznak 8 napos üdülésükre ezen hátrányos helyzetű diákok is, akik augusztus 11-én, 6 órakor Gazdusné kévpiselő asszony jelenlétében indulnak útnak.

Korábban Seresné Horváth Zsuzsa a július 2-9-ig tartó turnusban 1 gyermek, valamint Katona Ferenc – a Selyemréti Ált. isk. tanulói közül – a július 26 – aug. 2-a között üdült 7 diák részére nyújtottak – képviselői alapjukból támogatást.

Donát Erika,
képviselői kapcsolattartó,
önkormányzati referens