Bartha György és Földesi Norbert önkormányzati képviselők szerint jó erkölcsbe ütközik, hogy a városvezetés külsős céggel – Perecsenyi Attila magáncégével – kötött megbízási szerződést az önkormányzat informatikai rendszerének átvizsgálására, dátum pedig nem szerepel a dokumentumokon.

Perecsenyi Attila szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében felsorolta azokat a munkákat, amelyeket 2010-ben a magáncége, illetve az azzal klaszterben lévő helyi vállalkozók végeztek, többek között a felsőzsolcai és a devecseri újjáépítésnél.

Referenciái és tevékenységei alapján november közepén Miskolcon először a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai helyzetfelmérésre kérték fel, majd később a Városgazda Kft. és Régiópark Kft. vezetésére. Perecsenyi Attila a közleményben kijelenti, nem tartja jó erkölcsbe ütköző dolognak, hogy a felkérést elfogadta. A feladatot cége elvégezte és végül a felkérések közül Budapest helyett Miskolc városát választotta.

A számítástechnikai helyzetfelmérés érdemi részeit szívesen megvitatja Bartha György és Földesi Norbert önrkományzati képviselőkkel. A szerződés dátuma a végső, mindenki által aláírt szerződésen szerepel. Amikor ezt a szerződést kötötték, még nem volta egyik tagvállalat vezetője sem. Fizetést egyetlen cég vezetéséért kap, ami nyilvános.

– Kérem, hogy a városi cégek élén végzett munkámat lehetőleg javaslatokkal, jóindulatú kritikával segítsék, hogy ne a méltatlan támadásokkal kelljen foglalkoznom, hanem Miskolc városát maximális erőbedobással szolgálhassam – zárta közleményét Perecsenyi Attila-írja a minap.hu