Miskolc.  Rendőrök kellettek az ablakcseréhez

Rendőrök és a végrehajtó segítségét kérték , hogy bejussanak a lakásba, így cserélték ki panelprogramban részt vevő lakások ablakait és radiátorait Miskolcon egy társasházban. A lakók közül néhányan nem egyeztek bele a felújításba, így mindent megtettek azért, hogy a kivitelezők ne tudják elvégezni a munkát. A közös képviselőt feljelentették, a pert azonban elvesztették, júniusban jogerős döntés született arról, hogy a panelprogramban részt kell venniük. Így öt év után befejeződhet a ház felújítása.

 

Az egyik lakó még próbálkozott, a végrehajtó azonban könyörtelen volt, kinyitotta a lakást és bement. A rendőrök követték. A lakásban ablakcserét végeznek majd, a társasháznak jogerős döntése van arról, hogy a kivitelezést elvégezhetik.

170 lakó közül hat nem egyezett bele a felújításba, a bíróságon megtámadták az erről szóló határozatot, de a pert elvesztették.

A lakásban a rendőrök jelenlétében megkezdődhetett az ablakcsere. A másik lépcsőházban már a folyosón sorakoztak a radiátorok, mire a tulajdonos a rendőrökkel egy időben megérkezett.

Az RTL Híradó stábja nem mehetett be a lakásba. A tulajdonos később azt mondta, azért perelt, mert a felújítás költségeit sokallta.

„437 ezer forintról szólt volna a dolog, most már ott tartunk, hogy közel 800 ezer forintnál járunk” – mondta Rosenthalné Lucskai Dóra.

Pedig a költségek a rendőrök és a végrehajtók megjelenésével tovább nőnek majd.

„Ezeknek a munkálatoknak a költségét sajnos az adós fogja állni, hisz a kivitelezőknek újra fel kellett vonulnia, természetesen a bírósági eljárásnak is van költsége, természetesen a végrehajtó sincs ingyen” – mondta Kiskondás Gusztáv végrehajtó.

A végrehajtó napidíja tízezer forint, hogy azon túl mennyit kell még a felújítást ellenző lakóknak kifizetni, egyelőre nem tudni.

A többi lakásban az ablakokat három éve kicserélték. A teljes felújítás az elhúzódó perek miatt öt éve tart ezekben a lépcsőházakban.

www.rtlklub.hu/hirekP1280472_640x480P1280464_640x480P1280462_640x480