A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) az idén az első félévben 3,05 milliárd forint konszolidált üzemi eredményt ért el, ami 56,4 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a csoport a második negyedévben 2,063 milliárd forint üzemi eredményt ért el, ami 1,1 milliárd forinttal haladja meg az előző negyedévit, ugyanakkor 20,8 százalékkal elmarad a 2010. második negyedévi adattól.

Az első féléves eredményjavulás az integrált petrolkémiai árrés kedvező változásának, a dollár euróval szembeni gyengülésének, valamint a magasabb termelési és értékesítési volumennek köszönhető a jelentés szerint, míg eredménycsökkenést a vevői-szállítói állomány forint árfolyam-változása miatti átértékelése, a gőz-, villamos energia- és földgáz áremelkedése, a magasabb fuvar- és karbantartási költségek, valamint környezetvédelmi ráfordítások okoztak.
A TVK első félévi konszolidált árbevétele 217,231 milliárd forint volt

Ez 25,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az összes bevétel 25 százalékkal 217,57 milliárd forintra nőtt. Az árbevétel 50 százaléka az exportpiacokról származott.

Az anyagköltségek az árbevételnél nagyobb arányban, 28 százalékkal 182,899 milliárd forintra emelkedtek elsősorban az alapanyag, a vegyipari benzin és az energia árának növekedése miatt.

A csoport 2011. első félévi pénzügyi eredménye 215 millió forint volt, szemben a bázisidőszaki 2,435 milliárdos veszteséggel, adózás előtti eredménye pedig 3,265 milliárd forint, míg 2010 első félévében ezen a soron 484 millió forint volt a veszteség.

Az első félév végén a TVK konszolidált mérlegének főösszege elérte a 221,43 milliárd forintot, ami 1,2 százalékos éves növekedést jelent. A 24,53 milliárd forint jegyzett tőkéjű cég saját tőkéje június 30-án 136,46 milliárd forint volt, lényegében nem változott. Az időszak végén a társaság 9,19 milliárd forint készpénzzel rendelkezet miután júniusban kifizette az áprilisi éves közgyűlésen a 2010. évi profitból megszavazott 1,991 milliárd forint osztalékot.

A TVK részvényeinek 86,79 százaléka a Mol tulajdonában, 8,07 százaléknyi részvény pedig a szintén a Mol csoporthoz tartozó szlovákiai vegyipari cég, a Slovnaft birtokában van.
A TVK részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak

A vegyipari papír a hétfői kereskedést 2.600 forinton, a pénteki záróárnál 250 forinttal drágábban, 10,64 százalékos emelkedéssel zárta, de mindössze 3.750 papír részvény cserélt gazdát közel 10 millió forint értékben. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 3.895 forint, a legalacsonyabb 2.230 forint volt.

MTI