Mi miskolciak ismerjük ezt a várost. Tudjuk milyen a Vasgyár pöfékelő kéményeiből áradó füst szaga, tudjuk mi a „Forint”, nem lepődünk meg rajta, ha valaki furiknak mondja a talicskát és attól sem jövünk zavarba, ha jössztök hangzik a jöttök helyett és biztosan nem nézünk bután, ha valaki szotyolázás helyett makukázásnak mondja a napraforgó ropogtatását.

Tudjuk, hogy miénk volt az ország első kőszínháza, itt játszott Déryné és igazgatott Latabár Endre és mi színházszeretők megjegyeztük, hogy 1857. szeptember 3-a óta él a „Nemzeti”. Bár Ferencz József Miskolcon volt, Szirmai István gróf sajnálatos halála miatt mégsem jött el a megnyitóra, Jókai és Laborfalvi Róza azért benézett az új teátrumba, ahol Vörösmarthy: Marót Bán című darabjával kezdett a teátrum.

Azóta sok év telt el. Még kisgyermek voltam, amikor először beléptem egy igazi színházi öltözőbe. Azóta tart fogva Thália. Láttam és ismertem sok igazgatót, a színészek és HÁTTÉREMBEREK között, számtalan jó barátom ma is tagja az ország egyik legnagyobb vidéki színházának, a Miskolci Nemzetinek. Mosoly és könny. Ez a színház. Most épp könny. Mert Miskolc legújabb városvezetése úgy döntött, hogy nincs szüksége a miskolci és a megye minden részéről idelátogató nézőknek arra, amire igazán büszkék lehetünk, a miskolci színjátszásra. Büszke vagyok rá, hogy mi rendeztük Európa egyik legfontosabb komolyzenei fesztiválját, hogy nálunk van a legtöbb játszóhely egy tömbben, hogy alig lehet jegyet venni egy tragédiára is, hogy számos díj és elismerés jutott művészeinknek, hogy minőség és mennyiség nem oltja ki egymást és büszke vagyok rá, hogy mindezt szolgálhatom. Miskolc város kultúrával is foglalkozó bizottságának tagjaként megdöbbenve és értetlenül állok a Dr. Kriza Ákos vezette miskolci képviselőtestület döntése előtt, miszerint nagyjából 90 millió (!) forinttal kevesebből kell gazdálkodnia a színháznak. Mindez azután, hogy kialakult a jövő évad műsorterve, hogy művészeket szerződtetett a színház, hogy marketing terv készült, hogy előadások lettek lekötve, hogy sokan, sokat dolgoztak. Már hallom is: „mindez azért van, mert az előző városvezetés…” Ez kérem nem azért van. Ez azért van, mert minden, amit ígértek alaptalan és meggondolatlan volt. Szokták mondani, hogy olyan kötelezettségeket vállalt az előző városvezetés, amikről a jelenlegiek nem tudtak. Nos, Miskolc költségvetése nyilvános adat. Az előző és az azt megelőző is az volt. A választás előtt, csak be kellett volna sétálni a pénzügyi osztályra és elkérni. Minden benne volt. Ezen felül történt egy átadás-átvétel is. Olyan kötelezettségvállalás, ami nincs leírva, nincs. Ha van ilyen, az több ember által elkövetett bűncselekmény-sorozat, amiért nyilván bűnhődniük kell az elkövetőknek. A politikai hercehurca, vádaskodás, pártoskodás mindig is távol állt a művészet világától. Ha azonban a jelenlegi kormány tevékenységét nézzük, ez ma már nem mondható el. Még a színházak élén is elvbarátnak kell ülni. Olyan nincs, hogy egy igazgató jó. Olyan van, hogy „jó, de kivel van? „ Csak remélni tudom, hogy a városvezetés döntése mögött nincs politikai üzenet, mondjuk Halasi Imre direktornak. Csak remélni tudom, amit Ő is remél: a megszorítás csak ideiglenes. Őszintén bízom abban a városát mindenekfelett szerető miskolci lokálpatriótaként, hogy Kriza polgármester úr és csapata nem akarja tönkretenni Miskolcon a kultúrát. Ez nem lehet érdeke senkinek. Ez csak valami félreértés. Halasi Imre jó rendező, most kiderül túlélőként milyen tehetséges…

Veres Gábor
Miskolc MJV Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sportbizottságának tagja