Miskolc. Ki tusolta el a paneltűz ügyét?

 (dr. Török Zsolt) Már két éve, hogy az avasi panelházban tomboló tűz kioltotta Szabó Evelin (†39) és két gyermeke, Viktor (†13) és Gréti (†16) életét, de felelősségre vonás azóta sem történt. A boon.hu szerint jelenleg három gyanúsított van.

 

A megtört édesapa jogi képviselője, dr. Török Zsolt a Blikknek elmondta: a tüzet okozó asszonyt – akinek lakásából továbbterjedtek a lángok – a több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége mellett segítségnyújtás elmulasztásával is meggyanúsították.

– A két másik személy a panelház felújításában vett részt. Ellenük halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult eljárás, mert a hőszigetelés nem felelt meg az előírásoknak – magyarázta dr. Török Zsolt. A jogász szerint az eljárás során olyan információk is felmerültek, miszerint a tüzet okozó nő egy helyi politikus rokona volt, aki a tragédia napján megjelent a helyszínen.

Később kiderült: a tűzoltók nem megfelelően rögzítették a nyomokat, így a másodfokú tűzvizsgálatra már csak a dokumentumok alapján kerülhetett sor. Ráadásul egy önkormányzati tulajdonú takarítócég a tűz másnapján kitakarította a lakást, amelyet a rendőrség nem nyilvánított bűnügyi helyszínnek-írja a blikk.hu