Tíz évet késtem a jelentéssel, de most büszkén tudatom: mindenki végzett mindenkivel. Összes ellenségünk – a szemét, kizsákmányoló Manhattani kapitalisták, meg a világot rettegésben tartó terroristák halottak, így semmi akadálya, hogy újra nekilássunk a szocializmus építésének. Csak egyet javasolok. Az új Tudomány és technika miskolci háza ne legyen magasabb, mint a (volt) ITC. Ki tudja, még neki talál szállni a magát sárkányrepülőnek álcázó anyósom.
Tíz éve éppen lapzárta volt a szerkesztőségben. Az anyagok leadva, mi kedélyesen kávézgattunk, amikor valaki odarohant az egyik számítógép monitorjához és felüvöltött: Baszzátok meg, ég a WTC meg a Pentagon, mi a fasz van itt, beszart Amerika? Bámultunk ki a fejünkből, és nem akartuk elhinni, hogy ez valóságos reallity show, és nem hollywoody stúdióban készült gányolmány. A két óriás torony égett, füstölt, mint a Reichstag annak idején. Villámgyors fogadások születtek, vajon a Capitolium, a White House, az Empire State Bouilding, vagy a Szabadság szobor lesz a következő célpont. Egyikünk sem nyert. Arabék „mindössze” ennyire voltak képesek. Ali, Hasszán, meg a többiek megelégedtek háromezer halottal, meg, hogy a palesztin-izraeli ellenségeskedésbe bevonták a rettenthetetlennek hitt USA-t is. Vagy, főleg az amikat, akik King Kongnak hitték magukat, akkor is , „amikor dőltek a tornyok”. (P.Mobil) Ám ez a behemót óriás akkora gyomrost kapott 2001. őszén, hogy még most is benne van a pofon. Bedagadt szemmel, csillagokat és sávokat látva szédeleg, kóvályog a ringben, kipergett fogvédőjét keresve várja az edzői tanácsokat. Ám, a tréner időközben megváltozott, hogy úgy mondjam, kicsit ferde szemmel nézi megroggyant tanítványát. Mi, annak idején pedig már akkor (sem) tudtuk, hogy ez az egész borzalom sok mindenkinek jó lesz majd, csak nekünk nem. Ezért röhögtük halálra magunkat a döbbenetes őrület másnapján, amikor megjelentek az első, fotóshoppal készült alkotások, ahol a cselekményt magára vállaló terrorista vezér, Oszama bin Laden, arcán kéjes gyönyörrel hatol be análisan a kissé riadtnak tűnő George Bush Jr. hátsójába.
De, azt hiszem, én is akkor nevettem őszintén utoljára. Most pedig már egyáltalán nem mosolygok. Legfeljebb kínomban.
Melléklet: itt vannak a perdöntő(?) képek Oszama kivégzéséről.