Az aláírást kezdeményező Földes öregdiákok köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki ügyük mellé állt.

 

Kedves Miskolciak, öreg és nem öreg Földes-diákok, kedves Szimpatizánsok, velünk Együttgondolkodók!

Amikor elkezdtük gyűjteni az aláírásokat, még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy véleményünkkel – miszerint maradjon meg a Földes Ferenc Gimnázium neve – nem vagyunk egyedül. Akciónk azóta napvilágra hozta, hogy nemhogy nem vagyunk egyedül, de nagyon sokan, sőt, elsöprő többségben vagyunk. Kiderült, hogy ez az elsöprő többség ragaszkodik a Földes Ferenc Gimnázium nevéhez, szereti, a miskolci identitás részének tartja. Csak így lehetséges, hogy alig 5 nap alatt, több mint 35 ezer fölött van az egyetértő aláírások száma.

Nem emlékszünk arra, hogy fiatal demokráciánk két évtizednyi történetében bármilyen közügy érdekében ennyi ember megmozdult volna Miskolcon, hogy ennyien fontosnak tartották volna, hogy hallassák a hangjukat, és hogy a véleményük mellett kiálljanak.

A támogató íveket aláírták volt Földesisták, aláírták, akik nem voltak Földesisták, aláírták jelenlegi Földes diákok, aláírták a város más iskoláinak diákjai, aláírták egyetemek diákjai, oktatói, aláírták fiatalok nagyon sokan, s idősebbek is nagyon sokan. Nem csak, azok, akik arra jártak-keltek, céltudatosan érkeztek emberek a Hősök terére és a Szinva teraszra, hogy aláírásukkal nyomatékosítsanak egy közös véleményt. Sőt, voltak olyanok is, akik csak ezért utaztak haza Miskolcra, többen még külföldről is. Gyűjtötték az aláírásokat a Földes diákjai és más iskolák diákjai. Döbbenetes élmény volt látni, hogy a Földes Ferenc Gimnázium ügye néhány nap alatt miskolci közüggyé vált, és ennyi embert megmozgatott. Igen, mert ez helyi közügy, civil, politikamentes ügy, ami arról szól, hogy a miskolciak igenis ragaszkodnak az identitásukhoz, s az ennek szerves részét képező Földes Ferenc Gimnáziumhoz, múltjával, nevével egyetemben. Ez a példátlan összefogás megmutatta, hogy Miskolc polgárainak, s a velük szimpatizálóknak fontos a demokrácia, fontosak az érzelmeik, fontos a véleményük, s ha szükséges, azt bátran ki is mondják és aláírásukkal nyomatékosítják.

Kedves Mindannyian, aki aláírásukat adták az ügyhöz, s akik a Földes Ferenc név megtartása mellett vannak! Miután, most több tízezres nagyságrendben álltak felhívásunk mellé, ezzel felhatalmaztak, sőt, köteleztek minket, hogy ezért az ügyért a végsőkig kiálljunk. Ezt tudjuk ígérni, ezt ígérjük.

Most, az aláírásgyűjtő akció befejeztével köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek, aki mellénk állt. Köszönjük a Földes kisdiákoknak, akik nem is kicsik, hanem nagyok voltak, köszönjük más iskolák diákjainak, akik épp ezért még nagyobbak voltak! Köszönjük a volt Földes diákoknak, a nem Földes diákoknak, a miskolciaknak, a nem miskolciaknak, mindenkinek, aki gyűjtötte az aláírásokat, és aki aláírását adta az ügyhöz!

Köszönet az aláírásokért!