Az elmúlt időszak aktív tájékoztatás jegyében telt a Dél-Zempléni Leader HACS életében. A honlap naprakész frissítése mellett számos hírlevél került kiküldésre az adatbázisban szereplő regisztrált érdeklődők részére. A közvetlen információátadás érdekében több alkalommal és helyszínen tájékoztató fórumok megtartására került sor és az ügyfélfogadási időben is nagy számban keresték fel érdeklődők a HACS munkaszervezeti irodáját. Az elmúlt időszakban 3 alkalommal ülésezett a Helyi Bíráló Bizottság (HBB) amely folyamatosan tárgyalta a nagy számban beérkező projektötleteket. Az Irányító Hatóság által meghatározott időpontig (szeptember 29.) olyan célterületekre nyújthatnak be projekt adatlapot az ügyfelek, mint például helyi termék előállításának, feldolgozásának értékesítésének támogatása, illetve helyi termékekkel kapcsolatos képzések, továbbképzések szervezése.

A pályázatok benyújtásának módja a korábbiakhoz képest jelentősen megváltozott.
A pályázni szándékozó ügyfeleknek először, a konkrét támogatási kérelem benyújtása előtt egy ún. Projekt adatlapot kell eljuttatni a LEADER HACS munkaszervezetén keresztül a HBB-hez. A HBB feladata nem más, mint az ügyfelek által benyújtott Projekt adatlapok térségi igényekhez való illeszkedésének a vizsgálata és ennek kapcsán a projekt javaslatok támogatása vagy elutasítása. A későbbiekben a HBB által kiállított támogató nyilatkozat csatolásával nyújtható be pályázat, ennek elmulasztása esetén hiánypótlás és érdemi vizsgálat nélkül a kérelem elutasításra kerül.
A Projekt adatlapok benyújtási nem kis értékű projektek esetén 2011. szeptember 29.
A HBB döntését követően a támogató nyilatkozattal rendelkező ügyfelek 2011. 09. 30. – 2011. 10. 31. között nyújthatnak be pályázatot (október 31. munkaszüneti napra esik, így a pályázatokat legkésőbb 2011. november 2-ig kell benyújtani).

Az elkészített pályázatokat kizárólag elektronikus úton az MVH által rendszeresített nyomtatványokon lehet benyújtani. Fontos, hogy a benyújtáshoz szükség van ügyfélkapus regisztrációra, valamint MVH-s regisztrációs számra.
Az eljárással kapcsolatos esetleges kérdéseikkel kérjük, forduljanak bizalommal munkaszervezetünkhöz az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Web: www.delzemplenileader.eu;
E-mail: delzempleninektarleader@gmail.com;
Telefon: 06-47/352-873;
Cím: Tokaj, Kossuth tér 1. 1. em.; 3910 Tokaj, Pf.:2.